2010.07.7 08:09; Frissítve: 2010.07.7 08:09


Tapolcai Szabadidőpark: mi került 25 millióba?

Tapolcai Szabadidőpark: mi került 25 millióba?
Miskolc – Még nincs teljesen kész, de már megnyitotta kapuit Miskolctapolcán a szabadidőpark. Megnéztük mi került 25 millióba.

Az Észak-Magyarország várospolitikai fórumán, az Agorán (is) élesen bírálták a Miskolctapolca Fejlesztési Kft. beruházását, a 25 millió forintból megvalósuló Tapolcai Szabadidőparkot, amit az egykori tapolcai gyermekstrand területén alakítottak ki. Kimentünk a helyszínre felmérni, hogy a számos kritika után magunk győződjünk meg, mi van, illetve mi nincs a parkban.

 Az utóbbira már a bejáratnál megvolt a válasz: ember. Erre magyarázatot is kaptunk, “kora délután van, tűző nap, ilyenkor nem sokan jönnek, a homokos pályák is túl forrók még a sportoláshoz. Délután többen vannak” – mondta az információs pultnál a kedves hölgy.


Terepszemlén

Na de menjünk csak vissza a bejárathoz, pontosabban a bejáratokhoz. Kettő van belőlük: egy a Fagyöngy utcáról nyílik, a másik a szebb időket is megélt Junó hotellel szemközt áll. Mind a kettőnél méretes tábla hirdeti, hogy hol járunk és a parkon belül mit, hol találunk meg. Nem kell kétségbe esni, nem olyan nagy a terület, hogy bárki eltévedne a tábla iránymutatása nélkül. A Fagyöngy utcai bejárattól nézve szemben rögtön egy strandfocipálya fogadja a belépőt. Semmi faxni, két kapu, finom homok, ennyi. Ettől balra egy strandröplabda-, mellette egy tollaslabda pálya helyezkedik el, majd ettől beljebb két épület. Az egyik egy fa információs bódé, a másik, egy fehér (narancsos-piros díszítésű) blokkokból álló épület az illemhelyeket rejti. Próbáltunk benézni, zárva. Oldalt tábla áll: WC-használat 100 forint. Ugyanannyi, amennyit a pályák 1 órás bérléséért kérnek.

Ettől balra még egy pálya található, pontosabban három. A nagy méretű aszfaltos területet több egységre osztották, egymás mellett sorakozik egy teniszpálya, egy kosárpálya, valamint egy focipálya két kiskapuval. Az egykori strand mivoltot itt már semmi nem idézi; három csöpögő zuhanyt és egy ivókutat talál aki nagyon kimelegedett volna…  Pozitívum, hogy ottjártunkkor is két városőr figyelte a területet, úgy hallottuk naponta többször visszatérnek őrizni a rendet.


Ami még nincs kész

A legnagyobb területet, a bódéktól jobbra egy BMX pálya foglalja el, de ez még nincs kész, egyelőre csak nagy földkupacokat látni a biciklisták majdani szórakozóplaccából. Picit odébb néhány fiú bandázik, rajtuk és az információs személyzeten túl csak néhány munkást látni; ők a biciklipályától nem messze dolgoznak. Jobb oldalt, a kerítéshez közel egy homokozó árválkodik, egy szemetessel és két paddal a szülők számára. A területre egyébként több új szemetest és padot is kihelyeztek, a pihenni vágyóknak, a pályák mellett pedig vadonatúj táblák hirdetik az egyes területek funkcióját, azzal a felhívással, hogy a sportpályákat mindenki a saját felelősségére használja. Találtunk továbbá kettő (de lehet hogy több van, csak vettük észre) aszfaltfestést, ami nem szolgál semmilyen célt, legfeljebb esztétikait.

Az említett félkész BMX pálya mögött áll majd egy minigolf pálya, aminek egyelőre a nyomait sem látni. Ha bejártuk az egész parkot rájövünk, hogy a meghirdetett dodzsempályát sehol nem találjuk. Vissza az információs pulthoz, ott érdeklődünk a dodzsem hollétéről. Kiderült: az a kerítésen kívül található. Ez a pálya nem tartozik szervesen a Tapolcai Szabadidőparkhoz, egy vállalkozó üzemelteti, aki ottjártunkkor nem is volt a helyszínen, vélhetően érdeklődés hiányában. Ennek talán az is oka lehet (a forró kora délutáni időpont mellett), hogy 3 perc dodzsemezés 600 forint. Bár a bódén kihelyezett tájékoztatóban ugráló légvár is szerepel, ezt sem találtuk meg, vagy nincs, vagy ez is a dodgem mintájára működik: időnként egy vállalkozó kitelepül a helyszínre.

Hogy mi került ebben 25 millióba azt egyénileg ítélje meg mindenki, aki látta a parkot. Azt pedig szándékunk szerint megtudakoljuk a Miskolctapolca Fejlesztési Kft. illetékesétől, hogy ő mit szól a szabadidőpartot érő kritikákhoz.

- OlKa -


 Agorás vélemények a szabadidőparkról

Felhívom minden kedves olvasó figyelmét, hogy jöjjön el, és nézzen meg egy modern szabadidőparkot Tapolcán!
Ez egy 21.századi remek mű. Kérem, írják le a véleményüket a látottakkal kapcsolatban.
Csak szűkszavúan annyit mondanék, hogy szörnyű,és nevetséges, de nem akarom senkinek sem befolyásolni a véleményét. Csak ennyire képes a városvezetés? Épp ideje a cserének!

- Feith Károly -


Érdekes kezdeményezés. Szeretnék pozitívan állni a kérdéshez, így azt írom, hogy legalább történik valami, amit lehet majd bővíteni ha új vezetése lesz a városnak. Lehetne olcsón is színvonalas attrakciót építeni, de jelenleg nem ez a cél. Drágán és rossz minőségűt. Ez az elfogadhatatlan. Az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy mi került ezen a semmi beruházáson 25 millió forintba?

Üdvözlettel: Hircsu Ákos 


 

 

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci Egyetem: Tehetségeket nevelnek, elismerést kaptak
Miskolc - A Miskolci Egyetem nem csak a szakemberképzésre figyel, hanem a tudományos utánpótlás is fontos [...] tovább »
Vádemelési javaslat a paneltűz ügyében
Eger, Miskolc - Lezárta a nyomozást, és négy gyanúsítottal szemben gondatlan veszélyeztetés miatt vádemelési [...] tovább »
Félig-meddig takarított miskolci fizetős parkolók
Miskolc - Szerdán szemügyre vettünk néhány Miskolcon található parkolót. Megnéztük, hogy mit kapunk a [...] tovább »
Történeti táj lett 27 település Hegyalján
Budapest, Tokaj - Történeti tájjá nyilvánította a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket Réthelyi Miklós [...] tovább »
Hideg idő – A leghidegebb éjszakák következnek, megdőlhetnek a hidegrekordok
Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása