2010.01.26 14:56; Frissítve: 2010.01.26 14:56


Sírtak a matekteszt után

Nehéznek tartották a gyerekek és a szülők a szombati matekfelvételit.

Miskolc (ÉM – KHE) – Nehéz volt a matematika egységes írásbeli feladatsor, melyet szombat délelőtt írtak meg a nyolcadikosok az ország majd’ minden középiskolájában, panaszolták lapunknak a diákok és a szülők. Az egyik édesapa azt mesélte, hogy a gyerekek sírva jöttel ki az írásbeliről, és fia iskolájában a matektanárok sem tudták 45 perc alatt megoldani a 10 feladatot. Valóban nehéz volt? – kérdeztük Veres Páltól, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatójától, egyben matematikatanárától, aki lapunknak azt mondta: egyetlen feladat sem tartalmazott olyan ismeretet, amely ne lenne általános iskolai törzsanyag.

A sorrend ugyanaz

Azt azonban elismerte az igazgató, hogy 45 perc alatt csak azok a diákok tudtak minden egyes számolást elvégezni, akiknek nem kellett egy-egy részfeladaton sokat gondolkodniuk. Ez azonban nem csökkenti a diákok esélyét, hiszen mindenki ugyanazt a feladatlapot töltötte ki, tehát a tanulók egymáshoz viszonyított sorrendje így is ugyanúgy alakul, mintha könnyebb lett volna a teszt. Az igazgató hozzátette: azért nehéz a feladatsorokat összeállítani, mert azoknak alkalmasnak kell lenniük a gyenge és a kiváló tanulók mérésére is. Megtudtuk: a Földesben a legjobb matekteszt 48 pontos lett a maximális 50-ből, a legrosszabb viszont csak 6 pontos.

Az egyik feladat

Egy kollégium négy épületében összesen 436 diákot helyeztek el. Az első épületben 10 diákkal több van, mint a negyedikben, a negyedikben pedig 8 diákkal több van, mint a harmadikban. A második épületben viszont 10 diákkal van több, mint a harmadikban. Hány diák lakik az egyes épületekben?

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Bízzunk egymásban, avagy Önsegítő társadalom 2.0
Miskolc - Prof. dr. Csepeli György előadásával folytatódott ma a Szociológiai Esték a MAB-ban sorozat. tovább »
Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nézze meg, milyen programok várják Önt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és válogasson [...] tovább »
Az igazi sürgősségi ellátásért
Miskolc - Az épülőben lévő Csillagpont Kórház lelke a sürgősségi ellátás lesz, amire most kezdték meg a [...] tovább »
Konferenciával ünnepel a 60 éves tanszék
Miskolc - A legújabb innovációs eredményeket ismerhetik meg a szakemberek a kétnapos konferencián. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés