Miskolc – Nem ritka, hogy 15-20 ember él egy
lakásban (valójában vagy csak
papíron) Miskolcon. Rendelet a
lakcímbejelentés helyi
szabályairól
Nemrégiben törtek be hozzánk,
mesélte Avasalján élő
olvasónk. A történtek
után szomszédai megjegyezték,
olvasónk családja volt ez
időig az egyetlen az utcában, akinél
még nem jártak
betörők. Ezzel ők is
átestek a tűzkeresztségen.
A szomszédhoz például
vasárnap, fényes nappal törtek be
legutóbb, amikor a család is otthon volt,
a helyszínelő rendőr a
megszaporodott bűneseteket pedig azzal
magyarázta, hogy a közelben van olyan
ház, ahová ötvenen (!) jelentkeztek
be az utóbbi időben. A
rendőrség, az
önkormányzat pedig nem tehet ez
ellen semmit.
Hat
négyzetméter
Illetve eddig nem tehetett semmit. Mostantól
talán igen: az önkormányzati
képviselők legutóbbi
ülésükön egyhangúlag
fogadták el azt a rendeletet, amely
korlátozza, hogy egy városi
lakásba hányan költözhetnek be.
A rendelet azt is kimondja, hogy egy embernek
minimum hat négyzetméternyi
lakóterület kell, s azt is (ez
utóbbit a külvárosok
hétvégi házaiba
beköltözők igen magas száma
indokolja), hogy ha nincs vécé,
fürdőszoba és
konyha, akkor nem lehet a házba
bejelentkezni.
Ötvenen bejelentkezni egy lakásba,
kicsit túlzásnak tűnik, de huszonhat
beköltözőről Fodor
Zoltán, az avasi lakótelep
egyik önkormányzati
képviselője is tud. Sőt, nem
egyedi, hogy a bejelentkezők ott is élnek
az ötven négyzetméteren. Eddig nem
sokat tehetett az önkormányzat, az
okmányirodán dolgozóknak
muszáj volt kiállítani a
lakcímkártyát, nem volt olyan
törvény, ami ezt megakadályozta
volna.
– A Fészekrakó-üggyel
jelentkezett a probléma – mondja a
képviselő. – A családok
nem elég, hogy jogsértő módon
jutottak a lakáshoz, de nem csak ők, hanem
15-20 ismerősük is velük
költözött. S mivel a
lakcímkártyát is
megszerezték, így az
önkormányzati támogatáshoz,
segélyhez is hozzájuthattak.
Már
megtagadhatják
Fodor Zoltán szerint csak az
Avason úgy 2000-3000 ember
költözhetett be így az utóbbi
időkben, s akkor még a
peremkerületekről nem is
beszéltünk. Hogy hogyan működik
majd az új rendelet a gyakorlatban?
Fodor Zoltán úgy
látja, mivel a nyilvántartásban
szerepel, hogy hányan laknak már a
lakásban, az okmányirodán a
rendelet alapján megtagadhatják egy
újabb lakó bejelentkezését.
A már ott lakókat azonban nem lehet
kitenni, a rendeletet visszamenőleg nem lehet
alkalmazni.
Orosz Lajos, Miskolc
alpolgármestere viszont úgy
látja, a már korábban
bejelentettettekre is vonatkozhat a rendelet.
– Bejelentkezéskor az
okmányirodán (tegyük fel)
kiderül, hogy már húsz embernek az
az otthona, akkor a ténylegesen nem ott
lakók kihúzhatók a
listáról. Így válik
lehetővé az is, hogy akár
visszamenőlegesen is tisztázni lehessen egy
ingatlan múltját –
magyarázta. – Bízom benne, hogy
a közös képviselő, a
szomszéd jelzi, ha valahol nem
rendeletszerűen élnek, s azt ki fogjuk
vizsgálni.
Alkotmányellenes… |
Fodor Zoltán
|
Forrás:
Észak-Magyarország