Miskolc – Az országban
elsőként rendszámmal
ellátott rendőri szolgálatba
állítható quad-motorokat, és a
hozzájuk tartozó
védőfelszereléseket adott át az
Északerdő Zrt. a B.-A.-Z. Megyei
Rendőr-főkapitányságnak.
![]()
Az Északerdő Zrt . és a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság még
januárban írt alá
együttműködési
megállapodást. A közös
célok között szerepel, hogy az
aláíró felek a
rendőrségről, valamint az
erdőről, az erdő és a vad
védelméről, a
vadgazdálkodásról és a
vadászatról szóló
törvényekben foglaltak
megvalósulása érdekében
kölcsönösen segítsék
egymás tevékenységét.
Így többek között
közösen törekszenek az állami
tulajdonú erdővagyon
megőrzésére, a természeti
környezetet károsító
tevékenységek, mint péládul
az engedély nélküli
fakitermelés, a jogtalan
vadászat, az illegális
szemétlerakás
megakadályozására.
Ennek érdekében a két szerv
munkatársai közös,
megerősített
járőrszolgálatokat hajtanak
végre, amelyek a térségben
egyúttal a közbiztonságot is
tovább javítják. Az aktív
együttműködés
részeként az Északerdő
Zrt. vezetője dr. Cserép
Jánosquad-motorokat és
a hozzájuk tartozó
védőfelszereléseket adott át
április 8-án dr. Vereckei
Csaba r. ezredes megyei
rendőrfőkapitánynak.
A darabonként három millió
forintot érő négykerekűeket a
főkapitányság
Forgalomellenőrző Alosztályának
speciálisan kiképzett és
felkészített rendőrei fogják
használni.
Az erdészettel közös
ellenőrzési akciók során az
illegális fakitermeléseket, az
esetleges orvvadászatokat szeretnék
visszaszorítani, illetve a
különböző
természetkárosító
tevékenységeket. Ez utóbbiak
közé tartoznak például a
természetvédelmi területeken
történő és engedély
nélküli krossz-motorozások,
és a rendszám nélküli
quadok használata. Mindezek után
a quadokon szolgálatot
teljesítő rendőrök olyan
erdei utakra is eljuthatnak, ahová
korábban szolgálati
gépjárművel nem tudtak, így
segítséget nyújthatnak az
esetlegesen bajbajutott
természetjáróknak is.
A négykerekű alkalmatosságok
előnyei közé sorolható az is,
hogy szélsőséges
időjárási és terepviszonyok
között is azonnal hadra foghatóak,
és nem utolsósorban
üzemeltetésük rendkívül
gazdaságos.
Az együttműködési
megállapodás során
kialakított feltételek
értelmében a quadok
üzemeltetését,
működtetését,
szervizelését az
Északerdő Zrt. vállalta
magára.