2010.07.9 20:02; Frissítve: 2010.07.9 20:02


Pezsgő élet, vidám hangulat – elkezdődött a Miskolctapolcai Nyár

Pezsgő élet, vidám hangulat – elkezdődött a Miskolctapolcai Nyár
Miskolc – Immár harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit – a Művészetek háza szervezésében – a Miskolctapolcai Nyár 2010 rendezvénysorozata – július 8-án csütörtökön.

A megnyitó helyszínéül a Babits sétány szolgált, ahol a Holló együttes: Vásárfia című zenés interaktív gyermekműsorán valamint A bor legendája – vidám zenés koncertjén vehettek részt a kikapcsolódásra vágyók. Ezt követően Káli SándorMiskolc város polgármestere ünnepélyesen is megnyitotta – ezennel hivatalosan is kezdetét vette az idei Miskolctapolcai nyár.

Idén is több helyszínen zajlanak a színes és változatos programok – humorestek a Barlangfürdőben, térzene és táncbemutatók péntekenként a Babits sétányon felállított színpadon, valamint színházi és gyermekszínházi előadások csütörtök esténtként – szombat délutánonként az Akropolisz Szabadtéri Színpadán.

Többek között olyan komédiákat, zenés mese játékokat, rockmusicalt láthat a közönség, mint például a Sírpánik, Guppi, Szeretem a feleségem, Vuk, A Futrinka utca lakói, Ludas Matyi, Kacsavarázslat, Piroska és a farkas – avagy az egészséges életmód diadala. Ám nem utolsó sorban Operettparádé valamint Operett – Musical Gálaest is szerepel a kínálat között. Ugyanakkor a humor nagy ágyúi azaz a Dumaszínház humoristái sem hiányozhatnak – Badár Sándor, Bács Miklós, Beliczai Balázs és Hadházi László egy-egy „stand up comedy-s” fellépését is megtekintheti a nagyérdemű. Ezen felül több ingyenes műsorral is kedveskedtek a szervezők – Miskolci Szalonzenekar, Zenepalota ütősei, Allegra, Miskolci Musical-és Dalszínház, Perecesi Bányász Fúvószenekar, Stuttgart Wind Orchestra előadásai valamint az I. Hejőparti Kacsaparty, IV. Szent Benedek Ünnep, III. Bio Fesztivál, és a Nyitott Pincék Napja is önfeledt szórakozást ígér.

A Miskolctapolcai Nyár augusztus 13-ig várja hazai és külföldi vendégeit, és a pihenni vágyó miskolciakat, hogy ez idő tájt minden korosztály számára garantált kikapcsolódást és pihenést biztosítson.

A részletes programot az alábbiakra kattintva lehet megtekinteni >>>

- Kiss Viktor -

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci Egyetem: Tehetségeket nevelnek, elismerést kaptak
Miskolc - A Miskolci Egyetem nem csak a szakemberképzésre figyel, hanem a tudományos utánpótlás is fontos [...] tovább »
Vádemelési javaslat a paneltűz ügyében
Eger, Miskolc - Lezárta a nyomozást, és négy gyanúsítottal szemben gondatlan veszélyeztetés miatt vádemelési [...] tovább »
Félig-meddig takarított miskolci fizetős parkolók
Miskolc - Szerdán szemügyre vettünk néhány Miskolcon található parkolót. Megnéztük, hogy mit kapunk a [...] tovább »
Történeti táj lett 27 település Hegyalján
Budapest, Tokaj - Történeti tájjá nyilvánította a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket Réthelyi Miklós [...] tovább »
Szabadulhat Rózsika néni feltételezett gyilkosa
Miskolc - A poligráfon megbukott, de más nem szól ellene, állítja az emberöléssel gyanúsított nő védője. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása