2010.07.25 17:36; Frissítve: 2010.07.25 17:36


Ózdon lesz Radovic Dusán búcsúztatója

Ózdon lesz Radovic Dusán búcsúztatója
Ózd – Radovic Dusán tudatosan készült a rendőrpályára, általános és középiskolai tanulmányait még Ózdon fejezte be, majd ezután évről-évre folyamatosan képezte magát. Harminc évesen avatták volna tiszté, de ezt már nem élhette meg a pénteken meggyilkolt rendőr.

Vasárnap délután sikerült beszélnünk Dusán nevelőapjával, aki kiskora óta nevelte a fiút.

- Még most is úgy érezzük magunkat, mint akibe belecsapott a villám – fogalmazott Orbán Dezső. – Szombaton megnéztük a fiú holttestét, úgy feküdt, mint aki csak alszik. A fején volt néhány véraláfutás, még most sem hisszük el, hogy elveszítettük. A tehetetlenség a legrosszabb. A kis család most indult volna nyaralni, de ez a szörnyű tragédia mindent megváltoztatott. Dusán mindig mosolygott, egyenesben volt az élete. Imádta a feleségét és a két éves gyermekét. Nem tudom felfogni, hogy hová züllik ez a társadalom, úgy látszik: a mai Magyarországon mindent meg lehet tenni.

Orbán Dezső azt is elmondta, hogy Radovic Dusán hamvasztás előtti búcsúztatóját az ózdi Gyári Temetőben tartják meg, de az időpontja még nem ismert.


Hősi halált halt az ózdi születésű fiatal rendőr

boon | 2010.07.25 13:01
Radovic Dusán (született Ózd, 1980. május 21.), a miskolci rendészeti szakközépiskola elvégzése után 1999-ben került Budapestre és kezdte meg szolgálatát Zuglóban. Élt-halt a kerületért, szenvedéllyel végezte munkáját, elhivatott és rendkívül tehetséges fiatalembernek ismerték kollégái és barátai.

 

 

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hamarosan elhagyhatja a kórházat a szívátültetésen átesett csecsemő
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Hamarosan elhagyhatja a kórházat az a három hónapos csecsemő, akin [...] tovább »
OGY – Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Református zsinat – Bölcskei Gusztáv: az egyháznak választ kell adnia a válságra
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az egyháznak választ kell adnia arra a [...] tovább »
A Jobbik reméli, hogy nem lesz lex-Éger
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Jobbik bízik benne, hogy az egészségügyi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés