Az államtitkár arra kérte levélben az intézmények vezetőit, hogy 2010. augusztus 3-ig töltsék ki és küldjék vissza azt a pénzügyi helyzet felmérését célzó adatlapot, amelyet az elmúlt időszakban megkezdett egyeztetések eredményeként az érintett szakmai szervezetekkel együttműködésben aktualizáltak. A közleményben az is szerepel: a teljes körű, hiteles adatközlés az intézmény jövőbeni esetleges konszolidációjának alapja és feltétele lehet. Bár a nyilatkozat elkészítéséig van még pár nap, megyénk néhány kórházában már most érdeklődtünk.
Megyénk legnagyobb kórházának (a 2010. június 30-i állapot szerint – a kérdőíven is ez szerepel) nincs adóssága, semmilyen kifizetetlen számlája, tudtuk meg dr. Csiba Gábor főigazgató főorvostól. Viszont elmondta, ha az a 40 milliárd forintot, amennyivel szűkebbre szabták az ország valamennyi kórházának az éves költségvetését az előzőhöz képest, nem pótolják vissza, akkor ez egyhavi hiányban jelentkezik az év végén az ő intézményükben is. (A 40 milliárd forint nagyjából az összes kórház egyhavi finanszírozásának megfelelő összeg.)
Nyilatkoztatják a kórházakat adósságukról
Dr. Csiba Gáborral, a megyei kórház főigazgatójával mint a kisebbik kórházszövetség elnökével felelevenítettük: nemrégiben ők is készítettek egy önbevalláson alapuló felmérést. Akkor 32 vezető nyilatkozott arról, mennyi az általa vezetett kórház adóssága, ezen összegből arányosítással jutottak arra, hogy az ország 167 intézménynek összesen 96,5 milliárd forintos lehet adósságállománya.
– Úgy vélem, hogy a 40 milliárd forintot vissza kell pótolni, mert az kell a működéshez. A többi hiányt viszont nagyon alaposan meg kell vizsgálni, hogy mi okozta. Egy általános konszolidáció hiba volna. Az okok három forrásra vezethetők vissza, az egyik a vezetés hibája, a másik a rossz szakmai struktúra, a harmadik olyan fejlesztések, beruházások, amelyek nem hozták a tervezett eredményt. Csak olyan konszolidációnak lehet alapja, amelyiknél biztosíték van arra, hogy a hibák nem ismétlődnek meg – jelentette ki dr. Csiba Gábor. Az ő aláírásával egyébként július 27-i dátummal sajtóközleményt adott ki a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, amelyben üdvözlik az új kormány egészségügy érdekében tett eddigi lépéseit, közöttük a kórházak adósságfelmérését. Egyben arra kérik a tagkórházakat, Magyarország valamennyi kórházát, hogy részletes, valósághű adatokkal segítség az adósságkonszolidációt célzó felmérést.
– Természetesen együttműködően válaszolni készülünk a kormány kórházi adósságfelmérést célzó megküldött adatlap kitöltésével A megadott határidőre pontos adatokkal szolgálunk majd, addig is tájékoztatásul: kórházunk határidőn túli lejárt szállítói tartozása hozzávetőleg 1 milliárd 152 millió forint – válaszolta érdeklődésünkre dr. Koleszár Lajos, a Misek Kft. igazgatója. – Abban reménykedünk, hogy a tervezett kórházkonszolidációban – a fenntartó önkormányzat egyetértésével és támogatásával együttműködve – elhúzódó és ellenőrzött intézkedési tervet kidolgozva részt vehetünk majd. Szeretnénk ha ennek során a már lezajlott Diósgyőri és Semmelweis Kórházak általunk végrehajtott integrációját, a párhuzamosságok felszámolását is méltányolnák majd. Sajnálatos, hogy – részben megyei és regionális feladatainkból adódóan – kórházunk havonta 50-70 millió forinttal több kiadásra kényszerül, mint amennyit az OEP felé elszámolhatunk – tette hozzá a kórházvezető.
- ÉM-SzK -
|
|
|
– Jelenleg viszonylag csekély az adósságállományunk, de amit most kell kitöltenünk, egy másfajta táblázat, ezért csak a hét végén tudnám pontosan megmondani, milyen számokkal fogunk dolgozni – ez volt a válasza dr. Borzi Mártának, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház megbízott igazgató főorvosának. – Ha megkapnánk a korábban beígért egyhavi plusz finanszírozást (ami esetünkben bruttó 120-130 millió forint), azzal nagyon elégedettek lennénk. Azt jelentené, hogy erre az évre teljes mértékben biztosítottá válna a működésünk, sőt, még minimális tartalékot is tudnánk képezni. Ha megkapjuk, továbbra is zökkenőmentesen tudjuk nyújtani az ellátási körzetünkbe tartozó közel 120 ezer ember számára a színvonalas egészségügyi ellátást. |