Fülöp József Istvánné, a Munkáspárt miskolci alapszervezetének elnöke mutatta be a párt miskolci és megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit szombaton.
Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy megválasztásuk esetén felül kívánják vizsgálni a miskolci nagyberuházásokat, köztük a Zöld Nyíl villamosprojektet, a panelprogramot, a MISEK működését. Hozzátette: szeretnék elérni a nyugdíjkorhatár emelésének leállítását, valamint visszaállítani a nyugdíjasok kedvezményeit, amelyeket a válságra hivatkozva elvettek.
Az 1. számú választókerület jelöltje, Fülöp József István így fogalmazott: adó-
A 2. számú választókerület jelöltje, Nagy Judit szerint: esélyt kell adni a Miskolcon élő fiataloknak a továbbtanuláshoz, és fontos feladat az ingyenes oktatás megőrzése is. Minden fiatalnak alkotmányos joga legyen az első munkahelyhez és az első lakáshoz jutás. Minden gyermek számára ingyenes bölcsődei és óvodai ellátást, illetve napközi otthonos ellátást biztosítunk.
A 3. számú választókerület jelöltje Répási Zoltán bemutatkozásából: Fontosnak tartom, hogy a fészekrakó program visszaélőivel szemben, valamint az avasi paneltűz felelőseivel és okozójával szemben megtörténjen a felelősségre vonás és számonkérés. Miskolctapolcán olyan beruházásokat kell megvalósítani, ami egyezik az ott élők elvárásaival.
A 4. választókerület jelöltje Fülöp József Istvánné elmondta: Legfontosabbnak tartom a munkahelyteremtést, hogy ezáltal a további elszegényedést megállítsuk. Emberhez méltó életet kell megteremteni, amibe nem fér bele a gyermekek és idősek éhezése. Az egészségügyi intézmények önkormányzati tulajdonba legyenek. A közterületeken biztosítani kell a közrendet és a közbiztonságot.
Az 5. választókerület jelöltje Kónya Béla kiemelte: Ózd és térsége valaha Észak-
A 6. választókerület jelöltje Gulyás János hangsúlyozta: Borsodbóta polgármestere vagyok, éppen ezért látom az önkormányzatiság hibáit. Szeretném elérni, hogy az önkormányzatok megerősödjenek, kapjanak megfelelő hatáskört, pénzügyi támogatást. Valamint azért is dolgoznék, hogy az uniós forrásokhoz könnyebben hozzájussanak a települések. Az elszámolási rendszeren is van mit javítani, hiszen míg ebből sokan jól élnek, addig a településeken ez nehézségeket okoz.
A 7. választókerület jelöltje Kardos Mihály elmondta: amennyiben részt vehetnék a törvényalkotásban, olyan törvények meghozatalát sürgetném, amely a szakszervezetek, érdekképviseletek munkáját segítené, azért, hogy biztonságosabbá tehessük a munkavállalók számára az életet. Azt is fontosnak tartom, hogy a munkások megfelelő bért kapjanak. Ezzel 20 éve egyik párt sem foglalkozik, sokkal inkább a tőkések érdekeit védik.
A 8. választókerület jelöltje Szabó András szerint: a legfontosabb feladat, hogy a körzet közbiztonságát visszaállítsa. Korábban rendőrként dolgozott, ismeri az ottani problémákat. A véleménye az, hogy el kell törölni azt a jogszabályt, hogy 20 ezer forintig nem büntethető az elkövető. A másik fontos programja a munkahelyteremtés, ami ugyancsak segítene a bűnözés visszaszorításában.
A 9. választókerület jelöltje Trestyánszki László elmondta: fontos tartom a vállalkozók terheinek enyhítését, hogy dolgozóikat magasabb bérért foglalkoztathassák. Kiemelten kezelem majd a környezet-
A 10 választókerület jelöltje Dudás György: az elmúlt 20 év történéséből a lakosság 90 százaléka vesztesen került ki. Minden eddigi kormányt felelősségre lehetne vonni, hiszen csak kárt okoztak a magyarságnak. A Munkáspárt külön felelőssége a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság fejlesztése, és a terméket feldolgozó ipar visszahelyezése azon környékekre, ahol megtalálható ezek gyártási-
A 11. választókerület jelöltje Répási János: sürgető a központ és a vidék közti különbségek eltörlése. Például a fővárosban több milliárddal támogatják a közlekedést, míg vidékre sokkal kevesebb jut. Fontos a vidékiek életszínvonalának javítása, valamint az, hogy a hazai mezőgazdaságot, hazai termékeket támogassuk.
A 12. választókerület jelöltje dr. Váli Zoltán elmondta: én a településeken élőkért fogok tevékenykedni, mint képviselő. Engem nem köt párt-
A 13. választókerület jelöltje Budai Ferenc: A mezőgazdaság fejlesztését tartom a legfontosabb feladatomnak, valamint Mezőkövesden a strandfejlesztést. Ez utóbbi idegenforgalmi szempontból is jelentős lehet. Valamint a mezőgazdaságban a szövetkezeti tömörülésben látom a jövőt. Kiemelném, hogy a legfontosabb, hogy önellátó legyen az ország, ne úgy, mint most, hogy minden a multik kezében van.
A Magyar Kommunista Munkáspárt jelöltjei:
Fülöp József István
56 éves, nyugdíjas. TV-
Nagy Judit
24 éves, egyetemi hallgató. Hajadon.
Répási Zoltán
36 éves, vállalkozó. Középfokú végzettségű. Házas, 3 gyermeke van.
Fülöp József Istvánné
58 éves, nyugdíjas. Középfokú végzettségű. Házas, 2 gyermeke, 2 unokája van.
Kónya Béla
63 éves, nyugdíjas. Felsőfokú végzettségű. Házas, 2 gyermeke, 1 unokája van.
Gulyás János
53 éves, polgármester. Felsőfokú végzettségű. Házas, 2 gyermeke van.
Kardos Mihály
59 éves, nyugdíjas. Középfokú végzettségű. Házas, 2 gyermeke, 2 unokája van.
Szabó András
62 éves, nyugdíjas. Középfokú végzettségű. Házas, 2 gyermeke van.
Trestyánszki László
37 éves, gépkocsivezető. Középfokú végzettségű. Házas, 1 gyermeke van.
Dudás György
55 éves, vállalkozó. Felsőfokú végzettségű. Elvált, 3 gyermeke van.
Répási János
65 éves, nyugdíjas vállalkozó. Felsőfokú végzettségű. Házas, 3 gyermeke, 6 unokája van.
Dr. Váli Zoltán
55 éves, nyugdíjas. Felsőfokú végzettségű. Házas, 2 gyermeke van.
Budai Ferenc
66 éves, nyugdíjas. Felsőfokú végzettségű. Házas, 1 gyermeke van.