2010.07.22 18:34; Frissítve: 2010.07.22 18:34


Önkormányzati választás 2010 | SZEME: Valódi problémákkal foglalkozunk

Miskolc. Szerdán írtuk: vita alakult ki a választási törvény körzethatárokat érintő változásai miatt, erről portálunk is beszámolt.

A vita kapcsán a miskolci önkormányzat majd később az MSZP miskolci szervezete is közleményt adtak ki, ez utóbbiban a szocialisták azt állították, hogy a főjegyzőt politikai célok irányítják: „a választókörzetek átrajzolásával próbál választási előnyhöz jutni.” A vádakat Kovács János főjegyző, mint a TVI vezetője határozottan visszautasította.

A történtekre reagált csütörtöki közleményében Hircsu Ákos, a Szemléletváltás Miskolcon Egyesület polgármesterjelöltje. (A SZEME civil szervezetként kíván indulni a választásokon.) Hircsu Ákos kifejtette: „felháborítónak tartja, hogy 10 héttel a választás előtt még nem lehet tudni Miskolcon, hogy mik a választási körzetek határai. (…) Számukra teljesen lényegtelenek a körzethatárok, mivel a lakosság valódi problémáival szeretnének foglalkozni a kampányban és ebből a szempontból nem számít, hogy melyik terület melyik körzethez tartozik. Hircsu Ákos hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetet a demokrácia megcsúfolásának tartja.

ÉM


<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Megszépül Szikszó központja
Szikszó - A településközpont kialakítását kezdték meg Szikszón, ebből az alkalomból tartottak szerdán [...] tovább »
Az MVK Zrt. készül a melegre
Miskolc - Megkezdte a felkészülést az MVK Zrt. a meleg, nyári időjárásra a klímával ellátott autóbuszok [...] tovább »
Akciós MVK-s jegy Pünkösd hétvégén
Miskolc - Az MVK május 26. és május 28. közötti háromnapos hosszú hétvégére meghosszabbítja a hétvégi [...] tovább »
OGY – Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Miskolc Zoo – Gyermeknap és Pünkösd a Miskolci Állatkertben
Miskolc - 2012. április végén ismét szamárcsikó született a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés