Dr. Bárdos Balázs a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás után Ózd első országgyűlési-képviselője volt. Az Antall-kormány idején politikai államtitkárként ténykedett a Parlamentben. 1994-től pedig hol főállású, hol társadalmi megbízatásban volt a város alpolgármestere. Végig követte az elmúlt két évtized változásait, most pedig rengeteg biztatást kapott, hogy induljon el a polgármesteri székért.
- Az elmúlt hetekben nagyon sok emberrel beszéltem, rengetegen biztattak, hogy induljak a választáson – fogalmazott Ózd jelenlegi alpolgármestere. – A komoly támogatottság miatt döntöttem úgy, hogy megpróbálom. Tudom jól, hogy nehéz helyzetben van a város, hiszen belülről látom a problémákat. A foglalkoztatás javítása az elődleges feladat, mert ezen a területen komoly áttörést évek óta nem sikerült elérni.
Dr. Bárdos Balázs az alpolgármesteri munkája mellett szeret sportolni, és a történelem rejtelmeibe is szívesen merül bele. Úgy gondolja: 53 évesen érez magában annyi erőt és energiát, hogy irányítani tudja az észak-borsodi várost, ha a szavazóktól erre felhatalmazást kap.