Miskolc – Erőfölényükkel visszaélve határozta meg dr. Kovács János megyei főjegyző és dr. Mihalecz Péter miskolci jegyző a megyeszékhely választókerületi határait – jelentette ki Fülöp Józsefné, a Magyar Kommunista Munkáspárt miskolci elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Dr. Tóth Dániellel, a Baloldali Front miskolci elnökével közösen arra szólították fel a két jegyzőt, hogy tegyék fel az Internetre a miskolci 20 választási körzet érvényes utca és névjegyzékét, valamint az adott körzetekben élő nagykorúak számát.
A miskolci elnök hangsúlyozta: mindkét jegyző fejezze be az egymásra mutogatást, sajnos erőfölényükkel visszaélve határozták meg Miskolcon a választókerületeket. Megsértve ezzel a választási törvényt és kiskorúnak nézve a miskolci választópolgárokat – fogalmazott. Hozzátette: magatartásukkal ellehetetlenítik azokat a pártokat, szervezeteket, akik indulni szeretnének a választásokon.
Önkormányzati választás 2010 | “A munkahelyteremtés polgármestere akarok lenni”
boon | 2010.07.23 17:12
Miskolc – “A munkahelyteremtés polgármestere kívánok lenni. Biztonság, élhető város csak ott van, ahol van munkahely,” fogalmazott dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján.
Önkormányzati választás 2010 | Tenni kell valamit, mert jön a tél
eszak | 2010.07.23 08:42
Mályi – A Mályiban kialakult belvíz- és szennyvíz helyzetre figyelmeztettek.
Önkormányzati választás 2010 | SZEME: Valódi problémákkal foglalkozunk
eszak | 2010.07.22 20:34
Miskolc. Szerdán írtuk: vita alakult ki a választási törvény körzethatárokat érintő változásai miatt, erről portálunk is beszámolt.
Önkormányzati választás 2010 | A Jobbik készen áll
eszak | 2010.07.21 07:34
Miskolc – A közelgő önkormányzati választásokon minden körzetben indít a Jobbik képviselőjelöltet – jelentette be Szegedi Márton, megyei alelnök, miskolci elnök.
Önkormányzati választás 2010 | Az önkormányzati választások menetrendje
boon | 2010.07.17 18:18
Augusztus 16. és 19. között kell megküldeni a választópolgároknak a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítőt és az ajánlószelvényt az önkormányzati választások kapcsán.