2010.07.29 15:03; Frissítve: 2010.07.29 15:03


Önkormányzati Választás 2010 | Lezárultak a szavazókörök

Miskolc – Csütörtök délután a megyei főjegyző jóváhagyta Miskolc szavazóköreinek kialakítását, az általa megállapított egyéni választókerületek szerint. Remélhetőleg hamarosan bárki számra elérhető lesz a www.valasztas.hu-n is.

Dr. Kovács János elmondta:
– A korábban általam kijelölt választókerületeken természetesen én sem változtattam. Két dologra kellett tekintettel lennem: hogy minden szavazókörbe 600 és 1200 közé essék a szavazók száma, s hogy egyetlen szavazókör se essék saját választókerületén kívülre – mondta el tájékoztatásul. Egyben megígérte, hogy lapunk rendelkezésére bocsátja a miskolci jegyző által történt választókerületi felosztást mutató Miskolc térképet, valamint az általa kijelölt, érvényes választókerületi felosztást is, amelyet lehetőség szerint közzéteszünk.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci Egyetem: Tehetségeket nevelnek, elismerést kaptak
Miskolc - A Miskolci Egyetem nem csak a szakemberképzésre figyel, hanem a tudományos utánpótlás is fontos [...] tovább »
Vádemelési javaslat a paneltűz ügyében
Eger, Miskolc - Lezárta a nyomozást, és négy gyanúsítottal szemben gondatlan veszélyeztetés miatt vádemelési [...] tovább »
Félig-meddig takarított miskolci fizetős parkolók
Miskolc - Szerdán szemügyre vettünk néhány Miskolcon található parkolót. Megnéztük, hogy mit kapunk a [...] tovább »
Történeti táj lett 27 település Hegyalján
Budapest, Tokaj - Történeti tájjá nyilvánította a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket Réthelyi Miklós [...] tovább »
Szabadulhat Rózsika néni feltételezett gyilkosa
Miskolc - A poligráfon megbukott, de más nem szól ellene, állítja az emberöléssel gyanúsított nő védője. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása