2010.09.20 17:52; Frissítve: 2010.09.20 17:52


Önkormányzati választás 2010 | "Miskolcnak egy nagyot kell lépnie"

Kósa Lajos Kósa Lajos
Miskolc – Kósa Lajos szerint Miskolcon elsősorban munkahelyek teremtésére van szükség.

Lakossági fórumot tartott hétfőn este dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere. A fórumot megelőző sajtótájékoztatón dr. Kriza Ákos azt hangsúlyozta: a ’90-es évek végén a két megyeszékhely még azonos szinten állt, azóta azonban Debrecen fényévekkel megelőzte Miskolcot. „Mit tettek a fejlődés érdekében?” – tette föl a kérdést Kósa Lajosnak.

Az ügyvezető alelnök jelezte: az országnak és így Miskolcnak is munkahelyekre, erős gazdaságra, létbiztonságra és közbiztonságra van szüksége, ezért a kormány szándéka, hogy egymillió munkahelyet teremtsen a következő években.

Nem sikerült

Miskolc gondjairól és jövőjéről szólva Kósa Lajos kiemelte: a városnak a rendszerváltozás után a hagyományos iparágak összeomlása után nem sikerült a lépésváltás. Az akkori városvezetésnek nem a kohászat megmentéséért kellett volna kuncsorognia a kormánynál, hanem ki kellett volna találni az új utat, figyelmeztetett. Debrecennek azért sikerült, mert a magas hozzáadott értékű ipar és szolgáltatás irányába indult el, és ezekben az iparágakban a jövőben is hatalmas lehetőségek vannak.

Példaként említette a biotechnológiát és a biomechanikát, valamint a gyógyászattal összefüggő szolgáltatásokat, melyek tudásbázisát a helyi egyetem teremti meg.

Miskolcnak egy nagyot kell lépnie, váltania kell, új szemléletű vezetők kellenek,mert különben beleesik a szakadékba – fogalmazott végül Kósa Lajos.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Elűzik a telet Ózdon
Ózd - A Bárka Színpad megszakítás nélkül már a tizenkettedik télűző felvonulását tartja meg Ózdon. tovább »
Arcok a megyéből: Kellett már az a libabőr
Miskolc - Rádiózott, dolgozott multicégnél. Jelenleg tanít és nem mellékesen a nagyszerű Holdviola zenekarban [...] tovább »
Nézőpont: Méltóságmenet
A közelmúltban néhányan elgyalogoltak Miskolcról Budapestre, hogy felhívják a figyelmet a megyénkben [...] tovább »
Fergeteges volt a farsang Krasznokvajdán
Krasznokvajda - Humoros műsorral kezdődött és vidám tánccal fejeződött be a farsang Krasznokvajdán. tovább »
Wass Albert Maraton Szikszón
Szikszó - Szikszó is kapcsolódik a 2012-es Wass Albert felolvasó maratonhoz. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása