
Tévútra vezet a Keleti Kapu térségébe települt áruházak okolása, azok is csak kárvallottjai az árvíznek, mert egy részük elhamarkodottan olyan vízjárta területre települt, amelynek ármentesítése még nem történt meg.
Ősi, természeti állapotában az alföld és a dombság folyóvölgyeinek térségei ilyen vízjárta területek voltak. Visszaszorításuk a Tisza szabályozásával 1846-
Szabályozatlan folyónál tehát nincs értelme nagyvízi mederről, árterületről beszélni, ott csak a természetes meder és az azt kísérő vízjárta területek vannak. Ilyen vízjárta terület (hullámtér) a Keleti Kapu térsége is, ahol a helytelen szóhasználat téves következtetésekhez vezetett: az „áruház-
A Sajó jobb parti töltésezése az öblözet teljes hosszában kiépült, a balparti (keleti) árvédelmi töltés csak a 3-
A mostani árvíz ismételten sürgeti a Sajó szabályozásának folytatását. Míg a Tisza Vásárhelyi-
Az ezredforduló táján néhány magánkezdeményezésre indultak a térségben olyan beavatkozások, melyek a folyószabályozás folytatásának is tekinthetők. Közöttük egy gazdasági társaság vállalta fel 2005-
A mostani árvíz egyrészt igazolta az elvégzett szabályozási munkákat: mind az új nagyvízi meder, mind a mentesített terület az elvárásoknak megfelelően helytálltak. Másrészt ez az árvíz rákényszerít a folytatódó folyószabályozás tennivalóinak újragondolására, a Tisza szabályozásánál tapasztaltak átvételére. Ott a Vásárhelyi terv szerint elvégzett folyószabályozás (nevezhetem ezt hagyományosnak) a huszadik században helytállt. A folyómeder karbantartása (védművek, mederfalak kikövezése, kotrás és sarkantyúzás), a védvonalak megőrzése (gátak helyreállítása, megerősítése, magasítása) az árvízkor rendszeresen visszatérő és költséges védekezési munkákkal együtt megelőzte az árvízi katasztrófákat.
A századforduló rekord árvizei kényszerítették ki, hogy a huszonegyedik században nálunk sem halogatható tovább a folyószabályozásnak modernebb – a nyugati országokban már bevezetett – formájának, gyűjtőnevén a folyók belépcsőzésének alkalmazásba vétele. Ennek árvízvédekezési ága azon a felismerésen alapul, hogy töltésmagasítással már nem lehet a folyamatosan növekvő árvízszinttel lépést tartani, az árvízi csúcsvízhozamokat szükségtározókba kell kivezetni és tárolni mindaddig, míg az árvíz leszálló ágában azt a folyómeder befogadni tudja. Ezen a felismerésen alapul a „Vásárhelyi terv továbbfejlesztése” című program, mely víztározókat telepít a Tisza mentén. Ezek közül a tiszaroffi tározó már résztvett a mostani tiszai árvíz levezetésében, a többiek készülnek vagy tervezés alatt állnak.
Az észak-
A megoldást itt is víztározók telepítése, helyüket még a múlt században kijelölték. Így például Zsujtánál a Hernád felső-
Az észak-
Mindez nagyon alapos és távlatos tervezést, a véglegesített tervek megvalósulását hosszútávon garantáló politikai hozzáállást kíván. Itt a rögtönzéseknek, a változó politikai irányzatokhoz való folytonos alkalmazkodásnak nincs helye.
Az árvízi katasztrófa szerintem legfontosabb következménye az emberek tenniakarásának felébresztése. Köztársasági elnöktől, a megyei önkormányzat elnökén át az utca emberéig halljuk a cselekvés sürgetését. Sorozatban kapnak nyilvánosságot a legkülönfélébb, de gyakran egymásnak ellentmondó ötletek. Lépni kell, de vigyázat, most és itt igazán érvényes Váci Mihály intelme: „…. a jószándék kevés, több kell: az értelem..”, esetünkben a vízgazdálkodás rejtelmeiben jártas mérnökök szakértelme.1982 óta minden uralomra jutott politikai elit semmibe vette ajánlásainkat, testületeink (Magyar Mérnöki Kamara, Magyar Hidrológiai Társaság) fontos kérdésekben kiadott állásfoglalásait. A társadalom egészének feladata, egyben kötelessége is elérni, hogy az eddigi gyakorlat megváltozzon, vízgazdálkodásban is az össznemzeti érdek érvényesüljön az ilyen-
Miskolc, Blaskovics Gyula
Hozzászóló: vilike
- 13 , 2010.07.29, 14:45A polgármester nem Fideszes. | válasz |
Hozzászóló: Macika2
- 12 , 2010.07.26, 21:16Reálisan kellene értékelni | válasz |
Hozzászóló: medmax
- 11 , 2010.07.26, 14:59Az ár egy dolog, a megelőzés a másik, védekezés a harmadik, az újjáépítés a negyedik. | válasz |
Tessék intézkedni. A katasztrófavédelem maga volt a katasztrófa, én Szikszón egyet se láttam, aki látott is a mi utcánkban, azt autókban ide oda menve. Nem volt aki anyagot, embert és szerszámot, MŰVEZETÉST, szakértelmet biztosított volna, az elöntötteknek ételt, sátrat, pokrócot, ágyat, teherautót, költöztetőket, egyszóval árvízi mentést nyújtott volna. Volt segély meg ágy, án még konzerv is, de csak pár nap múlva. A cigányoknak első nap adtak csomagot, akik dolgoznak,van jövedelmük, segítettek magukon, másokon, nem. A második árvízi fenyegetésnél már jobb volt a helyzet, tudtuk hova kell zsákért, homokért menni, igaz, segítség, művezetés akkor se volt. Mindenki találomra rakta a zsákot, és az önkormányzat már csak akkor kezdett el toborozni, amikor már nem rajtuk múlt hogy a víz bejön-e vagy sem. A harmadik?llámnál amikor a Hernád kiöntött és Zsolca is fenyegetve volt, már jött a honvédség és a rendőrség, de azt is csak hallomásból lehetett tudni, mert az iskolánál voltak elszállásolva, és nagy katonai szállítójármű- konvojok jöttek. Információt továbbra sem kaptunk, Aszalón legalább rendőrautó hangosanbeszélője tájékoztatta a lakosságot. Tehát a védekezés csapnivaló volt, a kárelhárítás hatásfokáról pedig a médiumokból mindenki meggyőződhet: a kormány ha annyi esze lenne amennyi nincs, AZONNALI segítséget nyújtott volna, gépekkel, tervekkel, eszközzel és pénzzel. A szeretetszolgálatok millióiból én és sokan mások semmit se láttak. A szeretetszolgálat ne az önkormányzatnak adja a pénzt, hanem a károsultnak! Az önkormányzat automatikusan a semmittevő , szociális osztályon nyilvántartott népségnek adja a támogatást, pedig az árvíz demokratikus: mindenkit érint. A zsolcai önkormányzat segélyelosztó bizottsága a híradás szerint JÚLIUS elsején ült össze, alakuló ülésre! No?ment. Részemről amit kaptam: öt liter víz, amikor a város ivóvize ihatatlanná vált, és kaptam egy szappant, egy flakon tisztítószert, hat liter ásványvizet, két kukorica és két zöldborsó-konzervet amelyen címke se volt, úgy kellett kibontani hogy mi van benne; végül kaptam egy sötétkék kötött lányka-topot, amit most felajánlanék valakinek, aki használni tudja, rám egy kicsit kicsi. | |
Hozzászóló: zsolcizsolt
- 9 , 2010.07.26, 13:17Feltöltött ártér | válasz |
A feltöltött ártérre való építési engedélyeket adók a hibásak, akik még akkor is kiadtak építési engedélyt a területre, mikor már víz alatt állt.Hivatkoznak az engedélyekre, h. minden 'szabállos volt'(sic)EZEK, a miskolci szocik, Zsolca is a regionális központhoz tartozik, ha földrengéskor nyílna a föld, akkor is kiadnák az építési engedélyt, ha 'szabbálos' lenne a papír!Holott csak az ablakon kéne kinézni...Ahogy a szoci kormány sem tudott mit tenni, csak adót, meg járulékot emelni, úgy a 'fiókjai'' a szoci önkormányzatok sem!Csak büntetni(lásd árvíz sújtotta emberek fél milliós büntetése)Fenyegetőzni. meg 'dumálni-mellébeszélni(erőszakosan)azt tudnak...Ésm ég mindig vannak, akik beveszik a szocik süketelését!... | |
Hozzászóló: geeza
- 10 , 2010.07.26, 14:05Jézus Mária! | válasz |
Felsőzsolca vezetése 20 éve fideszes! (Na jó, lehet hogy csak az uccsó 16-ban) És még mindig vannak akik beveszik a szoci/fidesz süketelést! Nézd meg ezt dicsőséges 56 napot! A forint az egekben, az ország megítélése a föld alatt, és a java még hátra van! | |
Hozzászóló: swatt
- 8 , 2010.07.26, 13:04MEGOLDÁST AKARUNK!!! | válasz |
Hozzászóló: swatt
- 7 , 2010.07.26, 12:58Van megoldás az árvízre!!! | válasz |
Hozzászóló: roboxz
- 6 , 2010.07.26, 08:45Süket duma | válasz |
Inkább a kormány azon gondolkodjon el hogy hogy fog 2 hónap alatt fedél alá juttatni annyi embert ! Mert ilyen kaliberű mellédumálással nem lehet majd a népharagot csitítani októberben ! | |
Hozzászóló: vega2
- 5 , 2010.07.26, 00:01Árvíz | válasz |
Hozzászóló: DVTKFan09
- 4 , 2010.07.25, 22:55Ez mind szép és jó! | válasz |
Hozzászóló: Giedi
- 3 , 2010.07.25, 22:28Bűnbak? | válasz |
Hozzászóló: geeza
- 2 , 2010.07.25, 21:20Kétharmados forradalom | válasz |
És hogy kerül ide a kétharmados forradalom? Ha azt irnám, hogy előrehozott választásokat szeretnék (bár egy éve még nem akartam) valszeg a szerző is megbotránkozna. | |
Hozzászóló: Hjano
- 1 , 2010.07.25, 20:19Felelős | válasz |
Netán jó húzás volt a "félkatonai" osztagok, a vízügyi szervezet tizedére bomlasztása... Az államadóság hanyad részét teszi ki a dunaszaurusz leküzdése, az eredeti állapot fenntartásának mítoszában? Az ősállapotok fenntartására felesküdő setétzöld hozzáállás, még most is párszáz mezei ezaz miatt képes évekkel elodázni néhány töltésszakasz legalább mértékadó koronaszintre kiépítését. Pedig a természetben csak a változás állandó... | |