Tévútra vezet a Keleti Kapu térségébe települt áruházak okolása, azok is csak kárvallottjai az árvíznek, mert egy részük elhamarkodottan olyan vízjárta területre települt, amelynek ármentesítése még nem történt meg.

Ősi, természeti állapotában az alföld és a dombság folyóvölgyeinek térségei ilyen vízjárta területek voltak. Visszaszorításuk a Tisza szabályozásával 1846-ban kezdődött. Vásárhelyi Pál tervei szerint két fő elemük a túlfejlett kanyarulatok átvágása és a vízjárta területek töltések közé fogása. Így lett a töltések köze árterület, árvízkor a töltéskorona szintjéig emelkedő nagyvízi meder, a töltéseken kívüli rész az ármentesített terület.

Szabályozatlan folyónál tehát nincs értelme nagyvízi mederről, árterületről beszélni, ott csak a természetes meder és az azt kísérő vízjárta területek vannak. Ilyen vízjárta terület (hullámtér) a Keleti Kapu térsége is, ahol a helytelen szóhasználat téves következtetésekhez vezetett: az „áruház-dobozok” nem árterületre, pláne nem nagyvízi mederbe, hanem ármentesnek szánt – de ma még vízjárta – ingatlanokra települtek. Területük része a Sajó 2.20 sz. árvízi öblözetének, mely a sajószentpéteri közúti hídtól a felsőzsolcai vasúti hídig terjed, néhol négy-öt km széles hullámtérrel, árvízkori táplálója a Sajó, a beletorkoló Bódva és az onnan kiágazó Kis-Sajó.

A Sajó jobb parti töltésezése az öblözet teljes hosszában kiépült, a balparti (keleti) árvédelmi töltés csak a 3-as főút hídjától visszafelé mintegy 10 km-es szakaszon Szírmabesenyő térségéig készült el. Fölötte a Sajó és a Bódva árvizei – kellő magasság elérése után – akadálytalanul törnek ki a balparti nyílt hullámtérre és a Kis-Sajó mentén akadálytalanul rohannak le a felsőzsolcai vasúti híd szükületéig, torlódnak ott fel. Csak a természeti tényezők alakulásától függ a feltorlódás szintje, azaz milyen magasságig öntik el e folyók a védő-körtöltés nélküli Felsőzsolcát és a Keleti Kapu még nem bevédett térségeit. 

Az idő igazolta a beavatkozást

A mostani árvíz ismételten sürgeti a Sajó szabályozásának folytatását. Míg a Tisza Vásárhelyi-terv szerinti szabályozása az 1910-es években befejeződött, az észak-magyarországi folyók párhuzamosan indult szabályozása megszakadt. Sőt, Miskolc térségében az árvízlevezető képességet is rontó környezetszennyező beavatkozások  történtek így a folyó 3-as főút hídja és az autópálya közti rövid balparti szakaszán a kohászat iszaplerakót (zagytér), a betonelemgyár szemétteleppé terebélyesedő gyártási hulladéklerakót létesített.

Az ezredforduló táján néhány magánkezdeményezésre indultak a térségben olyan beavatkozások, melyek a folyószabályozás folytatásának is tekinthetők. Közöttük egy gazdasági társaság vállalta fel 2005-ben a Sajót szennyező hulladéktelepek felszámolását, vele a 3-as főút kivezetésének hídja és az M30-as autópálya híd közti folyószakasz balparti hullámterének rendezését.

A mostani árvíz egyrészt igazolta az elvégzett szabályozási munkákat: mind az új nagyvízi meder, mind a mentesített terület az elvárásoknak megfelelően helytálltak. Másrészt ez az árvíz rákényszerít a folytatódó folyószabályozás tennivalóinak újragondolására, a Tisza szabályozásánál tapasztaltak átvételére. Ott a Vásárhelyi terv szerint elvégzett folyószabályozás (nevezhetem ezt hagyományosnak) a huszadik században helytállt. A folyómeder karbantartása (védművek, mederfalak kikövezése, kotrás és sarkantyúzás), a védvonalak megőrzése (gátak helyreállítása, megerősítése, magasítása) az árvízkor rendszeresen visszatérő és költséges védekezési munkákkal együtt megelőzte az árvízi katasztrófákat.

Modern szabályozásra van szükség

A századforduló rekord árvizei kényszerítették ki, hogy a huszonegyedik században nálunk sem halogatható tovább a folyószabályozásnak modernebb – a nyugati országokban már bevezetett – formájának, gyűjtőnevén a folyók belépcsőzésének alkalmazásba vétele. Ennek árvízvédekezési ága azon a felismerésen alapul, hogy töltésmagasítással már nem lehet a folyamatosan növekvő árvízszinttel lépést tartani, az árvízi csúcsvízhozamokat szükségtározókba kell kivezetni és tárolni mindaddig, míg az árvíz leszálló ágában azt a folyómeder befogadni tudja. Ezen a felismerésen alapul a „Vásárhelyi terv továbbfejlesztése” című program, mely víztározókat telepít a Tisza mentén. Ezek közül a tiszaroffi tározó már résztvett a mostani tiszai árvíz levezetésében, a többiek készülnek vagy tervezés alatt állnak.

Az észak-magyarországi folyók árvízbiztonságának megteremtésére sincs jobb módszer. Miskolc– Felsőzsolca térségét megóvhatná például a Bosch-út tervezett második szakaszának megépítése, mely elzárná a Kis-Sajón érkező árhullámokat, de akkor a felette feltorlódó víztömeg Szírmabesenyőt, Sajókeresztúrt, Sajóecseget hozná Felsőzsolcához hasonló vészhelyzetbe. Ezeket is megelőzhetné a Sajó balparti töltésezésének az öblözet felső határáig történő kiépítése, de az újabb és újabb rekordvizek mindig fognak kitörési helyeket találni további más öblözetekben, vagy akár a mi öblözetünk korábban megépült, de mostanra elégtelenné váló védvonalain.

A megoldást itt is víztározók telepítése, helyüket még a múlt században kijelölték. Így például Zsujtánál a Hernád felső-, Ongánál a középső szakaszának  csúcsárvízeit lehetne megfogni az odatervezett víztározókkal, míg a Hernád – Sajó találkozásának árvízi veszélyeztetettségét az Inérháti Víztározóval lehetne elhárítani. Ez utóbbi a Tisza szabályozást elindító Tiszadobi átvágással létrehozott szigetre települne, ugyanolyan értéktelen vízjárta területre, mint a fent emlitett másik kettő is.

„... a jószándék kevés, több kell: az értelem...”

Az észak-magyarországi folyók esetében a klasszikus és a modern folyószabályozás eszközeit együttesen kell alkalmazni. Ez önmagában is bonyolult, hosszú átfutású feladat. Megoldását nehezíti, hogy az árvízvédelem csak egyik részterülete a folyószabályozásnak. A vizek visszatartása, minőségük megőrzése, a vízkészletekkel való gazdálkodás, az öntözés, a hajózás, az energiatermelés, a turizmus, a településfejlesztés feladatait is meg kell oldani, összehangoltan a természeti értékek megőrzésének, a vizes élőhelyek megtartásának és bővítésének, a fenntartható fejlődésnek a követelményeivel.

Mindez nagyon alapos és távlatos tervezést, a véglegesített tervek megvalósulását hosszútávon garantáló politikai hozzáállást kíván. Itt a rögtönzéseknek, a változó politikai irányzatokhoz való folytonos alkalmazkodásnak nincs helye.

Az árvízi katasztrófa szerintem legfontosabb következménye az emberek tenniakarásának felébresztése. Köztársasági elnöktől, a megyei önkormányzat elnökén át az utca emberéig halljuk a cselekvés sürgetését. Sorozatban kapnak nyilvánosságot a legkülönfélébb, de gyakran egymásnak ellentmondó ötletek. Lépni kell, de vigyázat, most és itt igazán érvényes Váci Mihály intelme: „…. a jószándék kevés, több kell: az értelem..”, esetünkben a vízgazdálkodás rejtelmeiben jártas mérnökök szakértelme.1982 óta minden uralomra jutott politikai elit semmibe vette ajánlásainkat, testületeink (Magyar Mérnöki Kamara, Magyar Hidrológiai Társaság) fontos kérdésekben kiadott állásfoglalásait. A társadalom egészének feladata, egyben kötelessége is elérni, hogy az eddigi gyakorlat megváltozzon, vízgazdálkodásban is az össznemzeti érdek érvényesüljön az ilyen-olyan politikai vagy csoportérdekekkel szemben. Erre is alkalmat teremt a kétharmados forradalom, élni kell vele.

Miskolc, Blaskovics Gyula