2010.07.10 15:10; Frissítve: 2010.07.10 15:10


Ódor Ferenc helyett Mengyi Roland a közgyűlés élén?

Miskolc – A Fidesz választmánya döntött ugyan a megyei listákról, ám azokat egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni – közölte lapunkkal Krakkó Ákos, a párt sajtófőnöke. Ennek okát abban jelölte meg, hogy a vitás kérdésekben még a választmány elnökségének kell döntést hoznia, ezért a véglegesnek tekinthető lista körülbelül egy hét múlva kerülhet a nyilvánosság elő.

Áthidaló megoldáskén nyilvánosságra hozták a megyei közgyűlések elnökjelöltjeinek nevét. A párt a Borsod megyei közgyűlés elnökjelöltjeként dr. Mengyi Rolandot, Tiszaújváros országgyűlési képviselőjét jelölte meg.

Arra a kérdésünkre, hogy a megye korábbi fideszes politikusai nem érezhetik-e úgy, hogy ezzel parkolópályára kerültek, Krakkó Ákos elmondta: a választmány az alapján döntött az egyes jelöltek személyéről, hogy elégedettek voltak-e eddigi munkájukkal.

Mengyi Rolandon kívül dr. Kriza Ákos, a miskolci Fidesz-alapszervezet újonnan megválasztott elnökének neve került nyilvánosságra, őt indítja a Fidesz a miskolci polgármesteri székért. Más megyei polgármester-jelöltek neve iránt is érdeklődtünk Krakkó Ákostól, de konkrétumokat ezzel kapcsolatban sem kívánt közölni.

Ódor Ferenc lapunknak nem kívánt nyilatkozni, Mengyi Roland a jövő hét elejére ígérte.


Kriza Ákos megerősítette a hírt

eszak | 2010.07.10 15:09
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a választmány ülése után bejelentette, döntöttek a budapesti listáról és a megyei listákról, valamint a megyei közgyűlési elnökjelöltekről is.

Ők a Fidesz polgármester-jelöltjei

fuggetlen | 2010.07.10 13:54
Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz országos választmánya, hogy Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője legyen a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választáson – közölte a választmány szombati ülése után a kormánypárt ügyvezető alelnöke.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Új útvonalon közlekedik a 7-es járat február 16-tól
Miskolc - 2012. február 16-tól új, hosszabb útvonalon közlekednek a 7-es autóbuszok Felsőzsolcán. A járat így [...] tovább »
Mit fontos tudni a szénmonoxid-mérgezésről?
Miskolc - Ha koncentrációja eléri az egy százalékot, másodpercek alatt bekövetkezik az eszméletvesztés. tovább »
Félmilliót spórolhattak Olaszliszkán
Olaszliszka - Az oktatási szünetben megspórolt összeg még nem jelentkezik a számlákon.  tovább »
Az együttműködés ellenére (is) előfordulhat
Miskolc - Kézi-, és gépi eszközök is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy egy munkaterületet megtisztítsanak és a [...] tovább »
Rendőrségi felhívás – Vásárlási utalványokat loptak
Kazincbarcika - A Kazincbarcika Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétség [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása