2010.08.10 10:05; Frissítve: 2010.08.10 10:05


Nézőpont: Újra otthon

Nézőpont: Újra otthon
Amit a víz lerombolt, azt most az ember próbálja újjáépíteni. Mint több híradás szól arról, hogy egyik-másik árvízsújtotta településen már épülnek a házak, már javítják a repedéseket, megpróbálják megállítani a házak alapjának süllyedését. Hegyi Erika jegyzete

De mind több helyről hallani azt is, hogy késik az állami támogatás, ha pedig mégis megérkezett, akkor más okok miatt nem tudják az önkormányzatok a milliókat lehívni és kezdeni végre az építkezést. Van, aki a listáról maradt le, máshol a biztosítók nem végeztek még a kárfelméréssel, és akadnak olyan települések is, melyek nem állami, hanem egyéb segítségre várnak, de ígéretnél többet egyelőre nem kaptak. Pedig az idő sürget, a nyárból már csak néhány hét van hátra, és ki tudja, milyen lesz az ősz és a tél eleje. Egyáltalán nem biztos, hogy az időjárás figyelembe veszi majd az özönvíz miatt hajléktalanná válók gondjait.

Jó lenne most ezekben a hónapokban a bürokráciát minimálisra csökkenteni, jó lenne minél egyszerűbben és hatékonyabban intézni mindent: elosztást, helyreállítást, újjáépítést. Mert legkésőbb karácsonyra minden családnak járna egy meleg, békés és stabil otthon.

 - ÉM-HE -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Árvíz
Körgát védi majd Ócsanálost is
Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a [...] tovább »
Árvíz-védetté lett Bükkaranyos
Bükkaranyos - Kikotorták a patak medrét, hamarosan betonozzák is. tovább »
A Hejőt is megzabolázzák
Kistokaj - Négy Hejőmenti település fogott össze, hogy ne kelljen többet félniük az árvíztől. tovább »
Már nem félnek az árvíztől a hernádkakiak
Hernádkak - Az elmúlt 30 év legnagyobb beuházását adták át csütörtökön Hernádkakon. tovább »
Bolgár árvízvédelmi szakemberek Miskolcon
Miskolc - Az Európai Unió Regionális Fejlesztések Operatív Programja keretében bolgár árvízvédelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés