2010.07.18 10:23; Frissítve: 2010.07.18 10:23


Nézőpont: Paradicsomos káposzta

Nézőpont: Paradicsomos káposzta
Gyakran mondogatom a gyermekeimnek, amikor a tányéron hagyják az ebédjüket, hogy ne válogassanak, mert sok gyerek örülne annak a kis maradék paradicsomos káposztának is, amit most ki kell öntenem. Ők persze egyből rávágják, hogy akkor vigyem el nekik. Hegyi Erika jegyzete

Tudják persze, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet, és meg is hallgatják legfrissebb ismereteimet a témáról (például azt, hogy becslések szerint húszezer gyermek éhezik az országban, ha pedig a világ összes éhező gyermekét összeszámolnánk, igen nagy szám kerekedne ki belőle, ) de őket pillanatnyilag az érdekli, hogy minél hamarabb szabaduljanak az asztaltól.

Kicsit örülök is, hogy nem mélyednek el jobban a témában, hisz ők ritkán látnak kéregető, szurtos kisfiúkat, kukában turkáló gyerekeket, ingyenkonyhán sem kellett még sorban állniuk, és őket nem az üres polc, nem az üres kenyértartó várja otthon.

Akiket pedig igen, azokat segítik a különböző étkeztetési akciók. Ingyenebéd tanév közben és a nyári szünetben, élelmiszercsomagok egyesületek, alapítványok, szeretetszolgálatok jóvoltából. És mégsem elég a segítség. Nincs annyi paradicsomos káposzta, amiből minden éhező gyerek jóllakhatna…

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Az MVK Zrt. készül a melegre
Miskolc - Megkezdte a felkészülést az MVK Zrt. a meleg, nyári időjárásra a klímával ellátott autóbuszok [...] tovább »
Akciós MVK-s jegy Pünkösd hétvégén
Miskolc - Az MVK május 26. és május 28. közötti háromnapos hosszú hétvégére meghosszabbítja a hétvégi [...] tovább »
OGY – Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Miskolc Zoo – Gyermeknap és Pünkösd a Miskolci Állatkertben
Miskolc - 2012. április végén ismét szamárcsikó született a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az [...] tovább »
Vendégünk volt Gyurcsány Ferenc
Debrecen - A szokásos csütörtöki országjárása során ezúttal Hajdú-Bihar megyét vette célba Gyurcsány [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés