2010.03.5 12:52; Frissítve: 2010.03.5 12:52


Nézőpont: Jobb idők

Nézőpont: Jobb idők
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete már 2006-ban tiltakozott a pedagógusok óraszámemelése ellen, amikor azt a kormány még csak tervbe vette.Hegyi Erika jegyzete.

Az érdekvédők elfogadhatatlannak tartották, hogy a kormány anélkül akar óraszámot emelni, hogy felmérte volna, mennyit is dolgoznak valójában a nevelők. Persze azt mindenki tudta akkor is, hogy a kormány nem azért akarja az óraszámokat feljebb srófolni – és ezzel több terhet róni a pedagógusokra – mert úgy gondolja, a nevelők nem dolgoznak eleget, hanem egyszerűen azért, mert végre akarták hajtani a konvergenciprogramot. Ez a program pedig arról szólt, hogy az oktatást érintő kiadásokon is spórolni kell néhány milliárdot.

Most elkészül végre a hőn áhított felmérés. Kíváncsi vagyok az eredményre. Vajon mit állapít meg az a kutatóintézet, melynek munkáját közösen fizeti a szaktárca és a szakszervezet? És ha a szakszervezetnek lesz igaza, lesz-e arra pénz, hogy céljaik teljesüljenek? Vagy a 30 milliós felmérés egyszerűen bekerül a fiókba, és a pedagógusokkal együtt várja a jobb időket?

 

Hegyi Erika

khe@eszak.boon.hu



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Aba utcai pillanatképek – Az utca, ahol csak keleten van járda
Miskolc - A Győri kapu városrész dél-keleti részén fekszik, északra a Győri kapu, délre a Vászonfehérítő [...] tovább »
Nyomok a hóban: jégre ment kisdiákok Edelényben
Edelény - A téli időjárás, a szabad vizek befagyott jege vonzó sportolási lehetőséget kínál. Aki azonban [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
Lehet-e újra nagyárvíz?
Budapest - Az utóbbi években megszokottnál nagyobb mennyiségű hó hullot le folyóink vízgyűjtő területén. tovább »
Hó és szóróanyag helyzet Miskolc belvárosában
Miskolc - Néhány nappal a havazás után megnéztük, a megyeszékhely belvárosában hogyan tudunk közlekedni, s [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása