2010.08.4 05:46; Frissítve: 2010.08.4 05:46


Nézőpont: A portás legalább maradhat?

Nézőpont: A portás legalább maradhat?
Nagytakarítást tartanak a Köztársasági Elnöki Hivatalban, a hírek szerint a dolgozók több mint kilencven százalékát lecseréli az új államfő. Az nagyjából természetes, hogy a bizalmi beosztásokba saját embereit nevezi ki egy új vezető, de nyilván dolgoztak ott kevésbé fontos pozícióban lévők is… Szendrei Péter jegyzete

Nagytakarítást tartanak a Köztársasági Elnöki Hivatalban, a hírek szerint a dolgozók több mint kilencven százalékát lecseréli az új államfő. Az nagyjából természetes, hogy a bizalmi beosztásokba saját embereit nevezi ki egy új vezető, de nyilván dolgoztak ott kevésbé fontos pozícióban lévők is, titkárnők, akik gyorsvonati sebességgel gépelnek, irattárosok, akik ától cettig – sőt, visszafelé is – ismerik az ábécét, akiket az új köztársasági elnök épp olyan jól tudna használni mint a régi.

Tudom, szemléletváltásra van szükség, Orbán Viktor is megmondta; márpedig – ezt is tőle tudjuk – nem lehet személetet váltani a régi arcokkal. Sántít egy kicsit ez a dolog, hiszen a szakmai munka pártfüggetlen, legalábbis így kellene hogy legyen. Egy normálisan működő országban a rendőr dolga a bűnöző elfogása, a tanáré a gyerekek oktatása, az orvosé a gyógyítás – mégpedig pártpreferenciáktól függetlenül.

Gondolom, a közigazgatásban – beleértve a legfelső szinteket is – igaz ez, nem hiszem, hogy a KEH elcsapott munkatársai között csak olyan volt, aki az elmúlt nyolc évben „pártvonalon”, szoci hátszéllel kapott munkát. Ha tévedek, és nem így van, az már önmagában is szégyen, legalább akkora, mint a mostani tisztogatás.

Arra egyébként nem ártana vigyáznia az új köztársasági elnöknek, hogy maradjon valaki hivatalban, aki tudja, merre van a mosdó, és hogy hol kell lekapcsolni a villanyt távozás után, mert hát ugye egyetlen uborkafa se nyúlik az égig – mint ahogy minden mandátum lejár egyszer…

Szendrei Péter

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hamarosan elhagyhatja a kórházat a szívátültetésen átesett csecsemő
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Hamarosan elhagyhatja a kórházat az a három hónapos csecsemő, akin [...] tovább »
OGY – Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Református zsinat – Bölcskei Gusztáv: az egyháznak választ kell adnia a válságra
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az egyháznak választ kell adnia arra a [...] tovább »
A Jobbik reméli, hogy nem lesz lex-Éger
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Jobbik bízik benne, hogy az egészségügyi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés