A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége, együttműködve Tiszaújváros Önkormányzatával, ebben az évben (Miskolc, Ózd, Tiszaújváros, Szerencs, Alsózsolca, Kazincbarcika, Tokaj után) immár nyolcadik alkalommal, szeptember 11-én, 10 órai kezdettel, a tiszaújvárosi Városi Sportcsarnokban rendezi meg, a nagyszabású kulturális és szabadidős „Nemzedékek Találkozója Tiszaújváros, 2010.” elnevezésű programját. Tesszárovics Miklós a B.-A.-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke elmondta:
az egész napos rendezvény, és programsorozat támogatói: BAZ. Megyei Képviselőtestület és Tiszaújváros Önkormányzata. Az esemény színpadán több mint háromszázötven nyugdíjas, és nemcsak nyugdíjas műkedvelő mutatja be produkcióját. Énekesek és versmondók, asszonykórusok és vegyes karok, népi- és műtáncok előadói állnak közönség elé, akiknek egyetlen jutalma az érdeklődők tapsa, elismerése.
Az egész napra tervezett nagyszabású rendezvény szervezői, szeretettel várják, megyei és városi nyugdíjas szervezetek elnökeit; különböző civil társszervezetek képviselőit; s természetesen a megye minden nyugdíjasát.
A Találkozóra, külön (előzetes jelentkezés alapján), az Érdekvédelmi Szövetség által megrendelt VOLÁN autóbuszok indulnak 8 óra 15 perctől, a Búzatéri autóbusz-pályaudvarról. Tiszaújvárosból a buszok 18 órakor indulnak vissza.
Ebéd (babgulyás, ízesbukta, 650 Ft.-os áron) csak előre rendelhető, kedd- és csütörtöki napokon 9 és 12 óra között, az Érdekvédelmi Szövetség, Miskolc, Kazinczy Ferenc utca 3. sz. alatt lévő irodahelyiségében. Ugyanott kérjük jelezni (az ebédet nem rendelők is, a buszférőhely biztosítása érdekében) az utazási szándékot.
A rendezvény helyszínén, egészségügyi, közrendvédelmi, nyugdíjbiztosítói, fogyasztóvédelmi, a „Harmadik Kor Egyeteme” Alapítvány, és más információs standok várják az érdeklődőket. Unokák részére gyermekugráló vár. Büfé üzemeltetéséről és különböző árusokról, valamint ingyenes városnézésről is gondoskodnak a szervezők.
- F. Bacsó Bea -