2010.07.31 09:49; Frissítve: 2010.07.31 09:49


Nem ülnek, deszkáznak az ülőkén

Nem ülnek, deszkáznak az ülőkén
Miskolc – Gördeszkások vették birtokba az új közteret. Bírják a strapát az ülőalkamatosságok?

Új köztéri ülőfelületet adtak át a közelmúltban Miskolcon, a Lévay Gimnázium előtt. Mindez az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) belvárost érintő szakaszának része. Ülésre azonban kevesebben használják az alkalmatosságot, gördeszkázásra annál többen. Esténként ugyanis deszkások veszik birtokba az ülőkéket, és le-föl ugrálnak azon. Több olvasónk is jelezte ezt lapunknak, attól tartanak, a deszkások tönkreteszik az újjonan átadott ülőkéket.

Lehetett volna ezt úgy kialakítani, hogy a deszkások ne tudják használni? – tettük fel a kérdést Puskás Péter építészmérnöknek, a terveket készítő Műépítész Kft. ügyvezető igazgatójának. „Lehetett volna, de engem nem zavarnak a deszkások, ráadásul a csiszolt műkő, amin ugrálni tudnak annyira strapabíró, hogy nem tudnak benne kárt tenni” – válaszolta.

Elmondta azt is, hogy arra találták ki ezeket az ülőalkalmatosságokat, hogy a gimnáziumból kijövő fiatalok itt üldögéljenek, de most nincs iskola, ezért nem használják annyian. De nem kitiltani kellene a deszkásokat ezekről a helyekről, hanem kitalálni számukra egy helyet, ahol megfelelő körülmények közt gördeszkázhatnának – vélekedett.

 

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Új útvonalon közlekedik a 7-es járat február 16-tól
Miskolc - 2012. február 16-tól új, hosszabb útvonalon közlekednek a 7-es autóbuszok Felsőzsolcán. A járat így [...] tovább »
Mit fontos tudni a szénmonoxid-mérgezésről?
Miskolc - Ha koncentrációja eléri az egy százalékot, másodpercek alatt bekövetkezik az eszméletvesztés. tovább »
Félmilliót spórolhattak Olaszliszkán
Olaszliszka - Az oktatási szünetben megspórolt összeg még nem jelentkezik a számlákon.  tovább »
Az együttműködés ellenére (is) előfordulhat
Miskolc - Kézi-, és gépi eszközök is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy egy munkaterületet megtisztítsanak és a [...] tovább »
Rendőrségi felhívás – Vásárlási utalványokat loptak
Kazincbarcika - A Kazincbarcika Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétség [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása