A kormány és a szociális bizottság már elfogadta és csütörtökön várhatóan a parlament is egyetértően szavaz a törvényjavaslatot és módosítását illetően, mely 2011 március 1-ig moratóriumot hirdet, védelmet kíván nyújtani a nehéz gazdasági helyzetbe kerültek és a közterhek nem fizetése miatt kilakoltatás előtt állóknak – tájékoztatott Dr. Nagy Kálmán, országgyűlési képviselő. A képviselő módosító javaslata szerint: büntetőügyben hozott jogerős határozat alapján azokra a lakástulajdonosokra valamint családtagjaira nem vonatkozik a kilakoltatási moratórium, akik csalással, zsarolással, okirat hamisítással jutottak ingatlanhoz. A képviselő felidézte annak idején az avasiak megkeresésére levelet írt a miskolci főjegyzőnek, hogy az újonnan beköltözött lakók nem tartják be az együttélés szabályait, de nem történt érdemi intézkedés. Jelenleg egy 500-600 lakást érintő nyomozás folyik az úgynevezett „fészekrakó ügyben”, melyben információi szerint önkormányzati tisztségviselők is érintettek. Dr. Nagy Kálmán felszólította a városvezetést ismertesse milyen intézkedéseket, belső vizsgálatot folytattak az ügyben és kinek a felelőssége, hogy ilyen megtörténhetett.