Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által vasárnap kora reggel kiadott narancssárga – majdnem a legmagasabb fokozatú – riasztás az ország teljes északi területeit érinti. Ez a közép- és nyugat-dunántúli, illetve az észak- és közép-magyarországi régiókat jelenti, beleértve Budapestet is.
Az OMSZ honlapján olvasható riasztás szerint ezeken a területeken előfordulhat heves zivatar, amit akár 90 kilométeres óránkénti sebességűnél is erősebb széllökés és 2 centiméteres átmérőjű jégeső is kísérhet. Néhol felhőszakadás is lehet, ami azt jelenti hogy rövid idő alatt 50 millimétert is meghaladó eső hullhat.
Az elmúlt napokban tapasztalható kánikula után az OMSZ már szombaton közölte, hogy estétől egy hidegfront éri el az országot. Egyúttal vasárnaptól átmenetileg visszavonták a korábban kiadott UV-B riasztást is. Az előrejelzések szerint napközben a Dunántúlon a legmagasabb hőmérséklet 24 és 29 fok körül, míg attól keletre 29 és 33 fok között valószínű.
FH