Legutóbb akkor írt ügyükről lapunk, amikor Káli Sándor polgármesterhez juttatta el levelét, melyben utak megépítése ellen tiltakozik sok-sok lakótársával együtt. A levélhez hatszáz aláírást is mellékelt. Az ügy lényege: az önkormányzat az IVS (Integrált Városfejlesztési Stratégia) keretein belül négysávos utat épít (hamarosan kezdik) a házak közvetlen közelébe, egy milliárd forint uniós forrás áll ehhez rendelkezésre. A tervek a környéken lakók részéről ellenállást váltottak ki: sokakban nemrégiben tudatosult a már négy éve előkészítés alatt álló projekt. Egy nemrégiben rendezett lakossági fórumon a jelenlévők dr. Csiba Gábort kérték fel érdekeik képviseletére, aki ezt el is vállalta: szeretné elérni, hogy az ügyet újratárgyalja a miskolci közgyűlés.
Mint kiderült, a polgármesterhez eljuttatott levélnek az elmúlt közel két hétben nem volt foganatja.
– Mivel az újratárgyalást öt ellenzéki önkormányzati képviselő is támogatja, napirendre kell tűzniük, ezért tárgyalok a jegyzővel – mondta dr. Csiba Gábor. – Így bízom benne, hogy még a júliusi ülésen a képviselők elé kerülhet.
ÉM-HM