Vasárnap, akárcsak szombaton, mind a tíz fajtacsoport kutyáit bírálják a küllembírók a Miskolci Egyetem Sportkomplexumában. A tömegeket vonzó kiállítás különlegessége, hogy hazánkban először az a kutya, amelyiket mindkét napra nevezik növendék, nyílt (munkára kötelezett fajtáknál munkaosztályba), illetve champion osztályba, és mindkét nap CACIB várományt szerez, automatikusan megkapja a Hungária Champion címet – tudtuk meg Mogyorósi Istvántól, a szervezet elnökétől.
Miképp a korábbi miskolci kiállításokat, az ideit is az jellemzi, hogy a két napra közel háromezer kutyát neveztek tulajdonosaik az ország minden részéből, a szomszédos országokból, illetve Csehországból, Lengyelországból, Olaszországból, Hollandiából, Franciaországból, Norvégiából, Dániából, Belgiumból, Luxemburgból, Németországból, Oroszországból és Angliából. A szebbnél szebb kutyákról ezúttal is neves nemzetközi bírói gárda, köztük több fajtaspecialista mond „ítéletet”.
A kiállításon sok különleges fajta szerepel, még a kínai meztelen is. Számos olyan is megtalálható, amelyet az FCI (Nemzetközi Kinológiai Szövetség) csak nemrégiben fogadott el. (Aki nem tudná, 5 nemzedéken keresztül kell a tenyésztőnek ugyanattól a kutyától úgymond egyforma utódokat produkálni.)
A program második napját még minden kutyakedvelőnek jó szívvel ajánljuk!
- Sz. K. -