2010.03.25 10:34; Frissítve: 2010.03.25 10:34


Milyen lesz a miskolci villamos?

Miskolc – Ma (csütörtökön) – többek között az is – kiderül, mely villamosgyártó cégtől vesszük meg majd a járműveket.

Ma zárt ülésen tárgyalnak a miskolci önkormányzati képviselők. A rendkívüli közgyűlési ülést azért hívják össze, mert döntés született a Zöld nyíl projekt két fontos elemében: egyrész a villamos-, másrészt a PR tenderben.

A villamosjármű tender keretén belül 31 darab új gyártású, normál nyomtávú villamos leszállítása, valamint az üzemeltetésükhöz szükséges kocsiszín berendezések és tartalék alkatrészek leszállítása volt a pályázat tárgya, a járműtenderre az ajánlattételi határidőig négy pályázat érkezett, írta korábban lapunk a Miskolc Holding Zrt. tájékoztatása nyomán. A PR-tender a nagyprojekthez kapcsolódó teljeskörű kommunikációs feladatok ellátását foglalja magába, amelyre öt cég adott be ajánlatot.

Mivel információink szerint a gazdasági bizottság úgy döntött, hogy van érvényes és eredményes pályázat, így a közgyűlés hivatott eldönteni, melyiket fogadja el. Ez történik meg ma a zárt ülésen, a döntésről délután tartanak sajtótájékoztatót. Ugyancsak a mai zárt ülés témája az Avas szálló ügye is, mivel a szálló nem készült el a tavaly decemberi határidőre. A mostani döntést egy korábbi közgyűlési határozat indokolja.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
OGY – Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Miskolc Zoo – Gyermeknap és Pünkösd a Miskolci Állatkertben
Miskolc - 2012. április végén ismét szamárcsikó született a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az [...] tovább »
Vendégünk volt Gyurcsány Ferenc
Debrecen - A szokásos csütörtöki országjárása során ezúttal Hajdú-Bihar megyét vette célba Gyurcsány [...] tovább »
Szőke Andrástól tanul Bioszentandrás
Hernádszentandrás - Hernádszentandrás Önkormányzata által életre hívott és működtetetett Bioszentandrás [...] tovább »
Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye
Borsod-Abaúj-Zemplén - Kazincbarcika második, Ónod harmadik lett a Kihívás Napján, a kategóriájában. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés