Miskolc – A meteorit a világűrből származó természetes objektum, ami a Föld (vagy egy másik égitest, például a Hold, a Mars, stb.) felszínével való ütközéskor nem semmisül meg. – írja a Wikipédia internetes enciklopédia.
A meteorit a világűrből származó természetes objektum, ami a Föld (vagy egy másik égitest, például a Hold, a Mars, stb.) felszínével való ütközéskor nem semmisül meg. Amíg az űrben mozog, meteoroidnak nevezzük. Amikor belép a légkörbe, a légellenállás okozta súrlódás hatására felforrósodik és fényt bocsát ki, tűzgolyót létrehozva, melyet meteornak vagy hullócsillagnak hívunk. Bolidának a Földnek ütköző földönkívüli testet, vagy olyan tűzgolyó-jellegű meteort nevezünk, amely kiemelkedő fényjelenséggel jár, függetlenül attól, hogy végül eléri-e a felszínt.
Általánosabban a meteorit egy olyan objektum bármely égitest felszínén, amely az űr más részéből érkezett. Találtak már meteoritot a Holdon és a Marson is.
A meteoritokat mindig a megtalálás helyéről nevezik el, általában egy közeli városról vagy földrajzi jellegzetességről. Ha egy helyen több meteoritot is találnak, a nevet egy szám vagy betű követheti (például Allan Hills 84001 vagy Dimmitt (b).)
A meteoritokat hagyományosan három bővebb kategóriába sorolják: a kőmeteoritok szikladarabok, melyek főleg szilikát ásványokból állnak; a vasmeteoritok főképp vas-nikkel alapúak; míg a kő-vas meteoritok számottevő mértékben tartalmaznak mind fémes, mind köves anyagokat. A modern osztályozási módszerek a meteoritokat a struktúrájuk, kémiai és izotópösszetételük és ásványtani szempontok szerint csoportosítják.
Valószínűleg léteznek üstökösökből származó jégmeteoritok is, de mivel ezek azonnal vagy még a légkörben elolvadnak, ilyet a Földön nem ismerhetünk. A földön kívülről származó kőzetdarabok csoportosítása: hullások (falls), a felszínen megtaláltak (finds), párok (azonos eredetű töredékek), antarktiszi meteoritok (jégsivatag eredetűek), forró sivatagi eredetűek
A meteoritok élettörténete
Meghatározható, hogy a meteoritok kőzetanyaga mikor keletkezett (magmás eredet esetén) (radioaktív kormeghatározással; ignious age), mikor csapódott ki az anyaégitestből (radioaktív kormeghatározással; shock age), mennyi időt töltött a világűrben (kozmikus sugárzásból) (cosmic ray exposure age) és hogy mennyi időt tölthetett a Földön (terrestrial age). Ebből összeálllítható az egyes meteoritok “élettörténete”.
A lezuhanás jelensége
A legtöbb meteoroid a Föld légkörébe érve széthullik. Bár becslések szerint évente 500 darab eléri a felszínt, melyek mérete jellemzően egy üveggolyó és egy kosárlabda nagysága közé esik, ezek közül alig 5-6 példányt találnak meg és válik ismertté a tudósok számára. Kevés olyan meteorit van, amely elég nagy ahhoz, hogy becsapódási krátert hozzon létre. Ehelyett szabadesésben érkeznek a felszínre és legfeljebb egy kis lyukat ütnek. Ezen felül a lezuhanó meteoritok már okoztak kárt vagyontárgyakban, állatállományban, sőt emberben is.
Nagyon nagy meteoritok a kozmikus sebességük jelentős hányadának megtartásával csapódhatnak a földbe, ezzel nagysebességű becsapódási krátereket létrehozva. A kráter típusa függ a mérettől, az összetételtől, a széthullás mértékétől és a becsapódás szögétől. Az ilyen ütközések ereje széles körű pusztítást képes előidézni. A leggyakoribb nagysebességű becsapódásokat a Földön vasmeteoritok okozzák, mert ezek tudnak a legnagyobb eséllyel széthullás nélkül áthatolni a légkörön.
Meteoritok a történelemben
Az egyik legelfogadottabb elmélet szerint a dinoszauruszokat is elpusztító krétakori tömeges kihalás oka egy nagy meteoritbecsapódás volt. Arról is folyt tudományos vita, hogy más nagyobb kihalások, így a perm-triász kihalás és a triász-júra kihalási esemény szintén egy nagy becsapódás következményei lehettek-e, bár a bizonyítékok ezekben az esetekben kevésbé meggyőzőek.
A Willamette Meteorit, az Egyesült Államokban valaha talált legnagyobb meteorit
Az első ismert modern kori eset, amikor egy meteorit eltalált egy embert, 1954. november 30-án történt az alabamai Sylacauga-ban. Ott egy 4 kg tömegű kondrit átütötte a tetőt és a nappaliban ráesett Ann Hogdes-re, aki komoly zúzódásokat szenvedett. Azóta többen állították, hogy meteoritok találták el őket, de az állítólagos meteoritok sosem kerültek elő.
Bennszülött törzsek gyakran úgy tekintettek a vasmeteoritokra, mint könnyen hozzáférhető, bár korlátozott mennyiségű fémforrásra. Inuitok például a Cape York meteorit darabjaiból szerszámokhoz való vágóéleket és dárdahegyeket készítettek.
Az oroszországi Novo Urei városban 1886-ban lehullott ureilit meteoritot az azt megtaláló parasztok darabokban megették, talán illata vagy kenyérhez hasonló alakja miatt.
Antarktiszi meteoritok
1969-ben japán kutatók az Antarktiszon egy alacsonyan szálló helikopterről fekete kőzetdarabokat vettek észre a fehér talajon. Leszálltak és a laboratóriumba víve megvizsgálták a begyűjtött 9 meteoritot. Mindegyik különböző volt. Ekkor jöttek rá arra, hogy valamilyen folyamat fölhalmozza a jeges kontinensre hulló meteoritokat. Programot indítottak az antarktiszi meteoritok begyűjtésére és ma már (2008) mintegy 17 000 darab meteorit van a tokiói Nemzeti Sarkkutató Intézetben (National Institute of Polar Research – NIPR).
Az Anarktiszt borító jégmező lassú mozgásban van a part felé és centiméter per év sebességgel mozdul el. A reá hullott meteoritok beágyazódnak a frissen hullott hóba és együtt mozdulnak el a jégmezővel. Amikor azonban parti hegység útját állja e mozgásnak, a föltorlódó (centiméteres magasságú) jégtöbblet fokozatosan jobban elpárolog, ezért a kőzetdarabok ezeken a helyeken a felszínre bukkannak. Nem csak ott, ahol parti hegység van, hanem ott is, ahol a hóréteg alatt a talajszint jelentősen megemelkedik. Ezt a mechanizmust Yanai Keizo japán kutató ismerte föl.
Magyarországi kutatók is rendszeresen kölcsönzik a földkerekség egyik legnagyobb gyűjteményének kőzetmintáit tudományos vizsgálataikhoz. A fél évre kölcsön kapott kis gyűjteményben 30 meteorit vékonycsiszolata található. A mintakészletben van két holdi és egy marsi meteoritminta is.
A tokiói Nemzeti Sarkkutató Intézet évente rendez egy konferenciát az új vizsgálatok áttekintésére. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói már 1994 óta részt vesznek ezeken a konferenciákon és beszámolnak a hazai meteorit-kutatásokról.
Eredetük felismerése
Először az apollóniai Diogenész vetette fel, hogy a meteoritok a világűrből érkeznek; ám elmélete kétezer éves feledésbe merült; ma róla nevezték el a vestai eredetű diogeniteket.
A meteoritika tudományának megalapozása Ernst Chladni nevéhez fűződik, aki a 18. század végén könyvben foglalta össze az addig hullott és talált meteoritokat és kimutatta azok kozmikus eredetét.
Jelentős meteoritok
- Allan Hills 84001 – Mars-meteorit, melyről azt állították, hogy a marsi élet létezését bizonyítja
- Allan Hills 77005 – Mars-meteorit, az első shergottit, amelyet az Antarktiszon gyűjtöttek 1977-ben egy közös Japán-Amerikai Expedíción
- Canyon Diablo – Vasmeteorit, melyet amerikai őslakosok használtak
- Cape York – Az egyik legnagyobb meteorit
- Ensisheim – A legrégebbi meteorit, melynek becsapódási ideje pontosan meghatározható (1492. november 7.)
- Hoba – A legnagyobb ismert meteorit
- Kaidun – Valószínűleg a Mars Phobos nevű holdjáról származik
- Sayh al Uhaymir 169 – A Holdról származik; holdi meteoritbecsapódások révén került a földre
- Sikhote-Alin – Egy nagy (nagyjából 100 tonnás) vasmeteorit, mely 1947. február 12-én csapódott be az oroszországi Szihote-Aliny területen
- Willamette – Az Amerikai Egyesült Államokban eddig megtalált legnagyobb meteorit
- Kabai meteorit, az egyik magyar meteorit
- Kaposfüredi meteorit, az egyik magyar vasmeteorit
- Mócsi meteorit, egy másik fontos magyarországi hullás 1883-ban
- Knyahinyai meteorit, egy másik fontos magyarországi hullás 1872-ben
- Mezőmadaras, illetve egyéb meteoritok listája (földrajzi koordináták, dátum, súly)
<< vissza a BOON főoldalára
