Az előadásokat, bemutató foglalkozásokat, Novák Ilona muzeológus, Kalivoda Bettina, Hajdúné Bodrogközi Rozália kézműves mesterek, Fignár Béláné csuhéfigura készítő mester, valamint Pataki Andrea és Oláh Csaba kulturális antropológusok tartják.
Az agyagformázás-mintázás mellett megismerkedhetnek a diákok a nemezeléssel, gyöngyfűzéssel, még számtalan régi hagyomány szerint készült technikával, a kézművességhez kapcsolódó kellékekkel és eszközökkel.
Novák Ilona az intézmény megbízott igazgatója kérdésünkre elmondta: – olyan gyerekeket várnak 9-14 éves korig, akiket érdekel népművészet, a néprajz, a régi hagyományok, ezen belül a népi játékok, a lakóhelyük régi szokásai. A rendezvényen megismerkedhetnek a régi kézművesség (szövés, nemezelés, hímzés, csuhékészítés, gyöngyszövés, agyagozás, a vándorszínészet (népszínművek) alapjaival, elsajátíthatják azokat, és a gyakorlatban készíthetnek egy-egy saját tárgyat. Az elkészített munkákat a gyerekek, mint ajándéktárgyat hazavihetik.
Jelentkezni lehet személyesen a Gömöri Múzeumban 2010. július 19. – augusztus 4. között.
- Tamás István -