2010.07.13 16:39; Frissítve: 2010.07.13 16:39


„Melegben a citrom fogy jobban…”

Miskolc – Nem az órát figyelik, ha valaki nem bírja a tűző napot behúzódik a hűvösbe.

„Most még bírjuk, ma jöttünk vissza szabadnapról” – mondja pillantra leállítva a légkalapácsot Gulyás Attila, kollégáival a miskolci villamosprojekt gyakorlati megvalósításán munkálkodva. Kérdezősködésemre, hogy hogyan is alakul a műszak elmondja: vidékiként 10-11 napot dolgoznak az építkezésen, majd négy napig otthon pihenek, a ház körül tevékenykednek. A melegre kérdezve kollégája Mészáros Mihály megnyugtat: van ásványvíz, kóla, de nem jó túl sokat inni, munka közben nagyon megizzad az ember. Ő két, két és félliter ásványvizet iszik egy nap, úgy tartja rendben hőháztartását. Van előírás a pihenőidőre, de haladni is akarnak. Nem az órát figyelik, ha valaki nem bírja már a tűző napot behúzódik a hűvösbe. Leszkóczki István „egy számmal nagyobb” légkalapácsot izzít, kis fülkéből kormányozza a dübörgő szerszámot. A régi pályatest felbontása a feladat, a beton keménységétől függően 25 -60 métert halad egy nap. A fülkében van légkondicionáló, de gyakran ki kell szállni zsírozni, állítani a gépet, így „élvezheti” a meleget.

Fagyimelegben

Az építkezés ellenére a meleg a főutcai fagylaltozóhoz csalja az embereket. Lengyel Renáta, az Éden cukrászda pultjánál osztja a gombócokat. „Nagy tévedés, hogy a fagyizóban hűvös van, a fagylaltból elvont hőt a gép részben a helyiségbe továbbítja” – világosít fel. „Melegben a citrom fogy a legjobban, talán az hűsíti leginkább az embereket” – avat be egy üzleti „titokba”. A hétköznap délelőtt ellenére néhányan a Déryné utcai presszósor teraszain találnak menedéket a napernyők alatt. Szarvas Zsuzsa, az egyik vendéglátóhely jólklimatizált pultjánál mesél munkájáról. Vékony testalkatának köszönhetően nem viseli meg túlzottan a nyári meleg. A forgalomtól függően naponta 200-300-szor kell kiszaladni a 22 fokból a 35-be a teraszra. „Bírni kell ezt a hőmérsékletingadozást” – mondja mosolyogva és már viszi is a hűsítőket a kánikulában megfáradt vendégeknek. Ez esetben a fotós kollégának és nekem.

Pap Gyula 

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Miskolc Zoo – Gyermeknap és Pünkösd a Miskolci Állatkertben
Miskolc - 2012. április végén ismét szamárcsikó született a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az [...] tovább »
Vendégünk volt Gyurcsány Ferenc
Debrecen - Csütörtökön a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségében járt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a [...] tovább »
Szőke Andrástól tanul Bioszentandrás
Hernádszentandrás - Hernádszentandrás Önkormányzata által életre hívott és működtetetett Bioszentandrás [...] tovább »
Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye
Borsod-Abaúj-Zemplén - Kazincbarcika második, Ónod harmadik lett a Kihívás Napján, a kategóriájában. tovább »
Térfigyelő „kék szemek” – eredményes a térfigyelő szolgálat Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Tiszaújvárosban ebben az esztendőben négy bűncselekmény és két szabálysértés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés