Az anya telefonon kétszer is beszélt a tűzoltósággal – mondta a Blikknek Török Zsolt, az apa ügyvédje. “A központi ügyelet értesítette az oltásvezetőt, aki nyugtázta a hírt. Ezek után háromnegyed órával hozták ki őket a lakásból a miskolciakat váltó kazincbarcikai tűzoltók” – mondta a jogi képviselő. Hozzátette: a tűz intenzitása alapján szükséges legalább 4-es riasztás elrendelése az első egység indulását követően 63 perccel történt csak meg. A lap birtokába jutott az a dokumentum, mely a tűzben rekedt háromgyermekes anya és a tűzoltóság közötti beszélgetést írja le. Ez alapján kiderül, hogy az anya kétszer is beszélt a tűzoltókkal, és pontosan megmondta, hol vannak a gyerekekkel.
- Független Hírügynökség -
Kapcsolódó cikkek:
Avasi paneltűz: Újabb szakértői véleményre várnak
Eger, Miskolc – Két hónappal meghosszabbították az avasi paneltűz ügyében folyó vizsgálat határidejét.
Oltottak, de nem láttak a füsttől
Miskolc – Az ügyvéd bízik benne, hogy kiderül: kiket miért és milyen mértékben terhel felelősség az avasi paneltűz ügyében.
“Kísérlet a tűzoltóság lejáratására”
Miskolc – A tavaly nyári tragikus Középszer úti tűzeset tűzvizsgálati eljárásával összefüggésben másodfokon hozott határozat – számunkra nem elfogadható – megállapításai miatt, Tűzoltóságunk még korábban, törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Nógrád Megyei Főügyészségre.
Megrovás a miskolci tűzoltóparancsnoknak
Miskolc – Megrovásban részesítette a városi közgyűlés csütörtökön a miskolci tűzoltóparancsnokot, mert nem végzett teljes körű tűzvizsgálatot az augusztusi lakástűz után, ami miatt egy anya és két gyermeke meghalt. – ezt Káli Sándor, Miskolc polgármestere jelentette be a közgyűlés zárt ülését követő sajtótájékoztatón.
Elfeledkeztek a tűzoltók a miskolci áldozatokról – hvg.hu
Miskolc – A miskolci tűzoltók elfeledkeztek arról az édesanyáról és két gyermekéről, akik a tavaly nyáron történt miskolci paneltűzben beragadtak a lakásba, mert a meleg miatt elvetemedett az ajtó – értesült a hvg.hu a tűzoltóság belső jelentéséből.