2010.08.6 16:51; Frissítve: 2010.08.6 16:51


Megrongált háztetőket, kicsavart fákat hagyott maga után a vihar Borsodban

Tiszaújváros, Onga, Kesznyéten, Alsózsolca – Háztetőket rongált meg, fákat döntött ki a vihar Borsod megyében, elsősorban Tiszaújváros, Onga, Kesznyéten és Alsózsolca környékén. A tűzoltóknak sok a dolguk, már lista alapján, fontossági sorrendben vonulnak a helyszínekre, mert nem győzik a munkát.

Lipták Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: nagyon sok fa dőlt ki a dél-borsodi régióban, több közülük villanyvezetékeket szakított le. Sok az épületkár is – tette hozzá. A tiszaújvárosi, szerencsi és miskolci tűzoltók folyamatosan dolgoznak. A rengeteg bejelentés miatt már lista alapján, fontossági sorrendben vonulnak a helyszínekre, első helyre az életveszély elhárítási ügyeket veszik. Az igazgató kiemelte: késő délutánig ötven bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, de ebben nincsenek benne a helyi tűzoltóságokhoz befutó telefonhívások.

Lipták Attila hozzáfűzte: úgy tűnik, a zivatar legveszélyesebb része már elhagyta a megyét és egyelőre nem is érkezik hasonló károkat előrevetítő utánpótlás sem. Legfrissebb adataik szerint a meteorológiai szolgálat a korábbi, legmagasabb fokú, vörös riasztást visszaminősítette narancssárgára az észak-magyarországi régióban.

- Független Hírügynökség -


Több vasútvonalon is gondokat okoz a vihar

fuggetlen | 2010.08.06 18:31
Megsüllyedt vasúti pálya, hordalék a síneken, kidőlt fák – több helyen is gondot okoznak a pénteki viharok a vasúti közlekedésben. A Mávinform tájékoztatása szerint négy vonalon kell korlátozásokra, jelentős késésékre számítani. Tiszapalkonya-erőmű és Nyékládháza között viszont például egyáltalán nem közlekednek a vonatok.

Zivatarrendszer közeledik dél felől!

boon | 2010.08.06 15:47
A következő órákban egy aktív csapadékzóna éri el Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. Sokfelé alakulnak majd ki záporok, zivatarok, eleinte gyengébbek, később erősebbek. Bujdosó Bence előrejelzése

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Református zsinat – Bölcskei Gusztáv: az egyháznak választ kell adnia a válságra
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az egyháznak választ kell adnia arra a [...] tovább »
A Jobbik reméli, hogy nem lesz lex-Éger
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Jobbik bízik benne, hogy az egészségügyi [...] tovább »
Felmondás, betegszabadság – Ilyen változásokat hoz az új Mt
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Sok változást hoz a Munka törvénykönyvéhez (Mt.) kapcsolódó [...] tovább »
Vendégünk volt Gyurcsány Ferenc
Debrecen - Csütörtökön a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségében járt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a [...] tovább »
Darák Péter: a bíróságok az igazságot keresik
    Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A bíróságok elsősorban az igazságot [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés