„A legújabb hírek szerint május 3-án indul a pályarekonstrukció a Tiszai pályadvar – Thököly utca közötti szakaszon, írta az Agorán (az Észak-Magyarország internetes levelező fórumán) Angyal Zoltán. Utóbbinál állítólag egy ideiglenes kitérővágányt is építenek a fordulókhoz, ezt viszont csak a Tatra típusú villamos tudja majd használni. Ez annyit jelent, hogy a villamospálya rekonstukció kezdete egyben a bécsi villamosok búcsúja is lesz egyben. Vagy rosszul gondolom?”
– Még nem búcsúzunk véglegesen a bécsi villamosoktól, csak ideiglenesen. Az igaz, hogy amíg a Tiszai-Thököly utca közötti szakszon zajlik a pálya rekonstrukciója a bécsi villamosok nem tudnak közlekedni, mivel egy vezetőfülkések, de jelen álláspont szerint, amint a szakasz felújítása befejeződik ősszel, a bécsiek is vissza fognak állni a forgalomba – válaszolta az MVK Zrt. a nekik továbbított kérdésre. – De már pótkocsik nélkül közlekednek majd, mert azoknak most nyáron lenne esedékes a felújtása, és annak a költsége már nem szerepel a tervekben.
ÉM-HM
Kapcsolódó cikkek:
Miskolci villamosprojekt: Éles kanyar helyett egyenesen
Miskolc – Elkezdték bontani azokat a házakat Diósgyőrben, amelyek szűkké tették az adott útszakaszt, így nem fért volna el a villamos meghosszabbított pályája. Ha meglesznek rá az engedélyek…
Nézőpont: Titokzatos villamosprojekt
Nem lettünk sokkal okosabbak. A villamosprojektre gondolok. Tudjuk már, ki nyerte a pályatendert, azaz hogy mely cég lesz a generálkivitelezője az új pályának, és ki hosszabbítja meg, és azt is, hogy mely cégtól vesszük majd a villamosokat. Hajdu Mariann jegyzete.
Indulhat végre a villamos
Miskolc – Egy biztos, május 3-án elkezdődik a villamos nagyprojekt, mégpedig a Tiszai pályaudvarnál…
Olasz villamosok: Milánó után Miskolcon is
Csendes, energiatakarékos, alacsonypadlós, jó széles. Ilyen lesz a miskolci villamos. Olasz villamosa lesz Miskolcnak: így döntött csütörtöki zárt ülésén a miskolci önkormányzat közgyűlése.
Nézőpont: Imádni való leszel, villamos?
Annyi idős voltam, mint most a lányaim, és már egyedül, villamossal jártam iskolába. Sárga volt, iszonyúan zörgött – így emlékszem – alig lehetett hallani a mellettünk álló hangját. Hajdu Mariann jegyzete.
Olasz cég nyerte a miskolci villamostendert
Miskolc – A helyi önkormányzat csütörtöki döntése szerint az Ansaldobreda nevű olasz cég szállítja a szükséges 31 villamos járművet a miskolci Zöld Nyíl elnevezésű villamosprojekthez.
A Fidesz szerint a szocialisták kampánycége nyerte a miskolci villamosprojektkommunikációs tenderét
A miskolci szocialisták kampánycége nyerte a borsodi megyeszékhelyen, 38 milliárd forintból lebonyolítandó, Zöld Nyíl elnevezésű villamosprojekt 224 millió forint értékű kommunikációs tenderét. Mindezt sajtótájékoztatón jelentette be két fideszes önkormányzati képviselő pénteken.
Visszautasítják a miskolci szocialisták a villamosprojekt kommunikációs tenderével kapcsolatos fideszes állításokat
Visszautasítják a miskolci szocialisták a helyi fideszes képviselők vádjait a miskolci Zöld Nyíl villamosprojekt kommunikációs tenderével kapcsolatban. Zsiga Marcell és Juga György sajtótájékoztatójukon azt állították: az önkormányzat etikátlanul és szerintük törvénytelenül egy, a szocialisták kampányában is részt vevő kft-nek adta a több mint 200 millió forintos megbízást.
Milyen lesz a miskolci villamos?
Miskolc – Ma (csütörtökön) – többek között az is – kiderül, mely villamosgyártó cégtől vesszük meg majd a járműveket.