2010.07.7 10:15; Frissítve: 2010.07.7 10:15


Lenártek: "A jövőben is szeretném segíteni a Fideszt"

Lenártek András Lenártek András
Miskolc – „Nem szeretnék a szervezetünk belső életéről bármit is kitárni, méltatlannak és etikátlannak tartanám a Fidesz egész miskolci történetére nézve” – nyilatkozta Észak-Magyarországnak Lenártek András, a Fidesz miskolci szervezetének elnöke.

Az Észak-Magyarország beszámolt arról, hogy a párt országos választmányának elnöksége feloszlatta a 800 tagot számláló miskolci Fidesz-szervezetet. A szervezet feloszlatásáról szóló határozat indokolásában egyebek között az olvasható, hogy gond volt a dokumentációval, valamint „a városi szervezet vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, a választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést kialakítani, munkájukat esetenként még gátolták is.”

Lenártek András az említett indokok kapcsán megjegyezte, a dokumentumokat bemutatták, ők nem érzik, hogy probléma lett volna bármivel is, a kérdésekre megadták a választ, de nem fogadták el. A választókerületi elnökök kapcsán sem érzi, hogy ne lett volna meg az együttműködés.


“Ugyanazzal az akarattal és elszántsággal”

Kérdeztük, újra tagja kíván-e lenni a Fidesznek. (Az újjászervezés során a párttagság automatikusan megszűnik, újra kell kérni a felvételt.) A volt miskolci elnök igennel válaszolt. „A jövőben is szeretném segíteni a Fideszt, úgy, ahogy eddig is tettem. Ugyanazzal az akarattal és elszántsággal” – fogalmazott.

Kérdeztük, mi lesz a miskolci Fidesz-frakcióval. Lenártek András szerint a történtek annak működését nem befolyásolják. Firtattuk azt is, hogy vállalna-e pozíciót az újjalakuló alapszervezetben, szerinte azonban ezt nem tőle kell megkérdezni. A párt alapszabálya előírja, a polgármesterjelölt lehetősége, hogy eldöntse, kivel szeretne együtt dolgozni.

Krakkó Ákos, a Fidesz parlamenti frakciója sajtófőnöke hétfői nyilatkozata szerint a párt szombat országos választmányi ülésén Kriza Ákost támogatják miskolci polgármesterjelöltként.

ÉM-HM

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Vendégünk volt Gyurcsány Ferenc
Debrecen - Csütörtökön a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségében járt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a [...] tovább »
Szőke Andrástól tanul Bioszentandrás
Hernádszentandrás - Hernádszentandrás Önkormányzata által életre hívott és működtetetett Bioszentandrás [...] tovább »
Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye
Borsod-Abaúj-Zemplén - Kazincbarcika második, Ónod harmadik lett a Kihívás Napján, a kategóriájában. tovább »
Térfigyelő „kék szemek” – eredményes a térfigyelő szolgálat Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Tiszaújvárosban ebben az esztendőben négy bűncselekmény és két szabálysértés [...] tovább »
Jegyzet: Távol tartás
Előzetes regisztrációhoz kötné a választásokon való részvételt a Fidesz. Egy francia mintára készült terv [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés