2008.09.25 13:51; Frissítve: 2008.09.25 13:51


Komlóska vs. posta: lezártult a küzdelem

Komlóska vs. posta: lezártult a küzdelem
Komlóska – Ötéves küzdelem zárult le a komlóskaiak számára a napokban, amelynek végeredményeként a Magyar Posta Zrt. elismeri, olyan szolgáltatást hirdetett meg a településen mozgóposta szolgáltatásként, amely nem felet meg az akkor hatályos jogszabályoknak.

Mindezt sajtótájékoztatón jelentette be Köteles László, Komlóska polgármestere, aki elmondta, a napokban küldte el a Magyar Posta az ez irányú levelét a település polgárainak. Köteles László hozzátette, az öt éve alatt négy jogerős bírósági ítélet született, amelyek elmarasztalták a Nemzeti Hírközlési hatóságot (NHH) és Magyar Posta Zrt-t. Az utolsó, a Fővárosi Bíróság által kiadott jogerős ítéletet hajtotta végre az NHH és ennek következtében született a Magyar Posta levele. Köteles László elmondta, ez annak a 911 településnek az erkölcsi elismerése, amely mozgalmat indított a kisposták megmentéséért. Komlóska polgármestere végezetül elmondta, tudomása szerint a tolcsvai központú mozgópostai szolgáltatás ez év áprilisában kapta meg a működési engedélyét, azaz közel öt évig engedély nélkül működött.

Az ország igaza

Dr. Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, a vidék Magyarországát a nagypolitika háttérbe kívánja szorítani. Ez a győzelem arról szól, hogy a vidék Magyarországa igenis élni akar.
– Nemcsak a mi igazunk volt ez az öt éves munka – mondta dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke –, hanem az ország összes kistelepülésen élő polgáráé. Örülök annak, hogy a komlóskaiak erőfeszítését siker koronázta, annak viszont nem, hogy ezt az ügyet a Magyar Posta egy összesen egy oldalas levélben rendezte le.

Bővítenek

Köteles László a sajtótájékoztatón bejelentette, nemcsak megtartják, hanem bővítik a meglévő postahivatalukat. A közeljövőben saját erőből lés társadalmi munkából alakítanak ki a meglévő mellé egy új helyiséget a komlóskai postahivatalnak a művelődési ház épületében. Az avatást 2009-re tervezik.
-bg-

 A Nemzeti Hírközlési hatóság határozata [.pdf - 507KB]
 A Magyar Posta Zrt. szeptemberi levele [.pdf - 51KB]
 Komlóskai sajtóközlemény [.pdf - 46KB]

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Magyarország fektet be a legtöbbet külföldön a visegrádi országok közül
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A visegrádi országok (V4), Csehország, [...] tovább »
Megnyílt az ország leghosszabb downhill pályája a Mátrában
Gyöngyös, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Megnyílt Magyarország leghosszabb downhill, vagyis lejtőpályája [...] tovább »
A kormány nem ért egyet az Amnesty International magyarországi jelentésével
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A magyar kormány nem ért egyet az Amnesty [...] tovább »
Gyakorlatot tartottak a TEK egységei egy fővárosi börtönben
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Gyakorlatot tartottak a Terrorelhárítási [...] tovább »
A telefonadó maximuma idén havi 400, illetve 1.400 forint lehet
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1.400 forint [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés