2010.09.2 16:38; Frissítve: 2010.09.2 16:38


Kiváló "osztályzat" a Kocsonyafesztiválnak

Kiváló "osztályzat" a Kocsonyafesztiválnak
Miskolc – Kiváló minősítést kapott a Miskolci Kocsonyafesztivál a magyar fesztiválszövetségektől.

Az eső ellenére is hömpölygő tömeg mindvégig azt bizonyította, hogy őszintén szeretik és magukénak tartják a miskolciak a fesztivált” – ezt írta az egyik minősítő az idei Kocsonyafesztiválról. A hazai fesztiválszövetségek ugyanis 2009. tavaszán vezették be a fesztiválminősítő rendszert. Ennek értelmében regisztrálni lehetett és kérni a programok minősítését. A hazai csaknem 3000 fesztivál közül csak kevesen vállalták ezt a fajta megmérettetést, de a Kocsonyafesztivál igen.

A hat legismertebb

Rózsa Edit, a fesztivál ötletgazdája elmondta: három minősítő érkezett a februári rendezvényre, akik öt napig voltak itt. Így a Kocsonyafesztivál elő- és utómunkálatait is megfigyelhették. 21 szempont alapján minősítették a programot, köztük: egyediség, programszerkezet, újítások, szakmai értékek, környező települések bevonása, környezettudatosság, szolgáltatások, színvonal. Rózsa Edit csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a bírák a fesztivál sikerét elsősorban abban látták, hogy páratlan civil összefogásra épül.

A kiváló minősítés mellett más sikerekkel is büszkélkedhet a Kocsonyafesztivál. A Magyar Turizmus Zrt. nyáron végzett, országos felmérése alapján bekerült a hat legismertebb hazai fesztiválok közé, olyanok mellé, mint a Sziget vagy a kapolcsi.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Hideg idő – A jövő hét vége felé enyhülhet az idő
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Továbbra is marad a hideg téli idő, kemény fagyokkal. Enyhülésre [...] tovább »
Helyreállt a vízszolgáltatás a négy hevesi településen
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Újra van víz azon a négy Heves megyei településen, ahol szombaton [...] tovább »
Kazincbarcikán átlépte a riasztási szintet a szállópor értéke
Kazincbarcika - Az előző két napon a szállópor koncentráció a Kazincbarcikán üzemelő automatikus [...] tovább »
Megkérdeztük: Ön szerint milyen a megye munkaerőpiaci helyzete?
Miskolc - Lehet találni munkát, a baj az, hogy nem fizetik meg a dolgozókat – válaszolta Csendom Mónika. Szerinte [...] tovább »
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 6. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása