2010.07.15 08:33; Frissítve: 2010.07.15 08:33


Kezdeményezik a kormánynál

Miskolc – A terjedőben lévő TBC visszaszorítására hivatkozva szeretnének változásokat elérni a szabályozásban – erről (is) tartottak sajtótájékoztató az MSZP miskolci irodájában szerdán.

Két témáról tartott sajtótájékoztatót szerdán Kovács Tibor megyénk szocialista országgyűlési képviselője, a parlament gazdasági és egészségügyi bizottságának tagja, valamint dr. Koleszár Lajos, a megyei közgyűlés egészégügyi bizottságának elnöke, a Misek Kft. igazgatója.

„Saját napjuk legyen”

Kovács Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Misek Kft. szakszervezetének július 1-jén datált kezdeményezésére a minisztertől mindeddig nem érkezett válasz, ezért képviselőtársaival együtt erre vonatkozóan törvényjavaslatot nyújtanak be. E szerint az egészségügyben dolgozók is megérdemelnék, hogy munkájuk elismeréseként – a köztisztviselőkhöz hasonlatosan – „saját napjuk” legyen, s hogy Semmelweis Ignác születésnapját nyilvánítsák számukra munkaszüneti nappá.
Dr. Koleszár Lajos ismertette a tényt: a TBC-s betegek száma két megyében (a miénken túl Szabolcs-Szatmár-Beregben) drámaian megnőtt, nem véletlen, hogy ismét a teljes megyére vonatkozóan kötelező lett az évenként egyszeri szűrés a 30 év felettiek körében. Épp ezért indokoltnak találja, hogy e két megyében vegyék ki a teljesítményvolumen-korlát alatt álló finanszírozási körből a tüdőszűrést, ezáltal az intézmények érdekeltté válnának a tüdőszűrési hajlandóság fokozásában, elsősorban a mozgó szűrésekkel, amelyek az eddigi tapasztalatok szerint a leghatékonyabbnak bizonyulnak. Ezen túlmenően, más megyék országgyűlési képviselőit is felkérve, kezdeményezik, hogy találjanak megoldást a kötelező szűrések elszabotálásának szankcionálására, a már igazolt TBC-s betegek „eltűnése” esetén a betegek felkutatására.

Írásban nyújtják be

Lapunk kérdésére, korábban mikor és miként szankcionálták az tüdőszűrés „elszabotálását”, az igazgató válasza az volt: tudomása szerint soha semmivel. Miként arra is rábólintott, hogy a TBC-s fenyegetettség nem csak az új kormány ideje alatti utóbbi két hónapban nőtt meg, a változásokat az előző kormány ideje alatt is indokolt lett volna kezdeményezni.
Kovács Tibor az elmondottakat azzal egészítette ki: az említett javaslatokat a parlamenthez annak nyári szünideje miatt csak írásban van alkalmuk benyújtani, amire hivatalosan két héten belül kell választ kapniuk.

- ÉM-SZK -

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Szőke Andrástól tanul Bioszentandrás
Hernádszentandrás - Hernádszentandrás Önkormányzata által életre hívott és működtetetett Bioszentandrás [...] tovább »
Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye
Borsod-Abaúj-Zemplén - Kazincbarcika második, Ónod harmadik lett a Kihívás Napján, a kategóriájában. tovább »
Térfigyelő „kék szemek” – eredményes a térfigyelő szolgálat Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Tiszaújvárosban ebben az esztendőben négy bűncselekmény és két szabálysértés [...] tovább »
Jegyzet: Távol tartás
Előzetes regisztrációhoz kötné a választásokon való részvételt a Fidesz. Egy francia mintára készült terv [...] tovább »
Energetikai szempontból teljesen megújul
Kazincbarcika - Elkezdődött a Polgármesteri Hivatal épületenergetikai korszerűsítése. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés