2010.07.31 13:36; Frissítve: 2010.07.31 13:36


Ketten előzetesben a perkupai erőszaktevők közül

Miskolc, Perkupa – Két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Miskolci Városi Bíróság azok közül, akik a napokban fenyegetéssel kényszerítettek szexuális kapcsolatra egy fiatalkorú lányt a Borsod megyei Perkupán. Hárman szabadlábon védekezhetnek – közölte a Független Hírügynökséggel szombaton Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az öt férfi egy 14 éves lányt fenyegetéssel kényszerített szexuális kapcsolatra több mint egy héttel ezelőtt. A rendőrség eddigi adatai szerint a helyben lakó gyanúsítottak a fiatal lányt egy félreeső helyre csábították, és mindannyian szexuális kapcsolatot létesítettek vele. Az eset körülményeit mégy vizsgálják. A lány hozzátartozói egy héttel az eset után tettek bejelentést a rendőrségen. Az öt férfi közül a legidősebb 30, a legfiatalabb 18 éves.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást az öt perkupai fiatalemberrel szemben.

- Független Hírügynökség -


Erőszakoskodtak a kiskorúval Perkupán

boon | 2010.07.30 07:37
Perkupa – Szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények alapos gyanújával indított eljárást a megyei rendőr-főkapitányság – tudtuk meg Dobi Tamás, a sajtóiroda munkatársától.

Szexre kényszerítették a fiatalkorú lányt Perkupán

fuggetlen | 2010.07.29 11:06
Perkupa – Többen szexre kényszerítettek egy fiatalkorú lányt a Borsod megyei Perkupán. Az elkövetők pontos számát egyelőre nem közölte a rendőrség, de a gyanúsítottak már bűnügyi őrizetben vannak. Ellenük szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hideg idő – Agyvérzést kapott és kihűlt egy férfi Csákberény határában
Székesfehérvár, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Egy 51 éves tatabányai férfi holttestét találták meg a [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények
Budapest (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. fogadási hét 2. fordulójának TOTÓ és [...] tovább »
Életveszélyesen megszúrta élettársát egy nő
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Életveszélyesen megsebesítette 54 éves élettársát egy 53 éves [...] tovább »
Nemzetközi bundabotrány – Őrizetbe vette S. Lászlót a nyomozó főügyészség
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A Központi Nyomozó Főügyészség szombaton a késő éjszakai [...] tovább »
Selmeczi: a DK-nek vádaskodás helyett hallgatnia kellene a Malév ügyében
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A Demokratikus Koalíciónak (DK) mélyen hallgatnia kellene a Malév [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása