Miskolc – Nyolcan vágtak neki a szervezőkkel
szombaton Miskolctapolcának, az első miskolci
kerékpáros
városnézésnek. ![]()
Öt-hat megálló beiktatása
után, idegenvezetővel
megerősítve érkeztek szombaton
délben Miskolctapolcára az
első miskolci kerékpáros
városnézés
résztvevői. A kitartók
egyikét, Pavela
Lászlónét faggattuk a
„célban”. „Nagyon tetszett a
túra, nem is kérdés, mindegyikre
szeretnénk eljönni!” –
jelentette ki, aki a férjével vett
részt a túrán.
„Újdonság volt a pattintott
kőkorszak Miskolcon rövid
története. Egyébként
érezhetően kialakulóban van a
kerékpározásnak valamiféle
kultúrája Miskolcon, szerintem vannak
bíztató jelek. Ez a túra is
bizonyította, hogy lehet a városban
bringázni. Kell ugyan kompromisszumot kötni
a közlekedés többi tagjával,
ám nem lehetetlen két keréken
közlekedni.”
Fantasztikus
volt
A főszervezők egyike, a Magyar
Kerékpárosklub megyei titkára,
Pál Viktor
rendkívül elégedett volt.
Természetesen nem elsősorban a
létszámmal, hanem a
„vendégekkel” és a
hangulattal. „Fantasztikus volt!” –
jelentette ki Viktor. „Turisták az
első alkalommal ugyan nem jöttek velünk,
azonban remek két órát
töltöttük a velünk tartó
miskolciakkal. Kiderült, hogy az idősebb
korosztálynak is vannak olyan
képviselői, akik aktív és
egészséges életet élnek. A
magyar nyugdíjas sztereotípiája
nem teljesen igaz. Szerencsére! Bízom
benne, hogy a diósgyőri
túrára még többen
eljönnek velünk!”
A tények |
A Magyar Kerékpárosklub, Miskolc M.J.V., a Művészetek Háza, a Tourinform és a Zöld Kapcsolat Egyesület ingyenes kerékpáros városnézéseket szervez Miskolcon augusztus 1. és szeptember 5. között minden szombaton, illetve augusztus 20-án, délelőtt 10 órai indulással a Tourinform Miskolc Iroda elől. – A szervezők elmondása szerint a kerékpáros városnézések legfontosabb célja, hogy környezetbarát és szórakoztató módon megismertesse Miskolc kulturális és természeti értékeit az ide látogató külföldi és hazai turistákkal. A szervezők emellett örömmel várják a városukról többet tudni kívánó miskolciakat is. – Hét alkalommal, összesen három különböző útvonalat ajánlanak a szervezők a résztvevők számára: augusztus 1., 20. és szeptember 5- én Tapolca, augusztus 8. és 22-én Diósgyőr, illetve augusztus 15. és 29 – én Lillafüred a célpont. – Esős szombat esetén a túrák vasárnap kerülnek megrendezésre. Vasárnap a csoport a Művészetek Háza elől indul, ugyancsak délelőtt 10 órakor. – A csoportok létszáma 10 főben maximált, ezért ajánlatos az előzetes jelentkezés, amelyet az érdeklődők a Tourinform Miskolc irodában tudnak megtenni: Miskolc, Városháztér u. 13., T: 46/350-439, miskolc@tourinform.hu. |
Önnek mi a
véleménye? Szóljon hozzá
ITT!