2010.08.9 12:15; Frissítve: 2010.08.9 12:15


Jól megfért a madárijesztő a muflonpörkölttel

Jól megfért a madárijesztő a muflonpörkölttel
Golop – Szeptembertől már „élesben”, a szőlőhegyen riogathatják a seregélyeket

Immár második alkalommal tartottak fesztivált Golopon a kastélyparkban a madárijesztő-készítés szép hagyományának ápolása céljából. A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva még bővült is a kínálat. Így kerülhetett sor a II. országos Madárijesztő-készítő Fesztiválra, mely egyben a Bográcsos Ételek Kavalkádja címet is viselte. Az ötlet jónak bizonyult, a korábbitól is több látogatót vonzott a program – tudtuk meg Angelovics Lajosné főszervezőtől, a Golop Idegenforgalmáért és Kultúrájáért Egyesület elnökétől. A termőföldek őre, a madárijesztő 17 ötletesebbnél-ötletesebb variációban nyert megfogalmazást. A benevezetteknek favázat és szalmát biztosítottak és az otthonról hozott hasznavehetetlen ruházatból, kiegészítőkből készültek az alkotások. A versenydarab mellé saját költésű versike is dukált, melyet a bemutató alkalmával kellett előadni. A szakértő zsűri – kizárólag madárnevű tagokkal – a legkreatívabb megoldásnak ítélte a fődíjat – a vízforgatós családi fürdőmedencét –, de értékes díjakkal gazdagodott a legbájosabb, a legviccesebb és a legijesztőbb madárijesztő készítője is.

Szeptembertől a szőlőben

Nem hiába dolgozott egyetlen résztvevő sem, az összes műremekeket kiállítják a település központjában, majd szeptembertől már „élesben”, a szőlőhegyen riogathatják a seregélyeket – tudtuk meg az elnöktől. Hasonlóan felfokozott érdeklődés kísérte a bográcsos-tárcsás főzőversenyt is. A különleges ételek mellett – mely többek között muflon, vaddisznó és birka alapanyagból készült – volt egyszerű, de nagyon ízletes krumpligulyás is. Az ínyencségek leöblítéséhez pedig délután kóstolással egybekötött pincetúrára invitálták a vendégeket a golopi pincetulajdonosok. Az egésznapos rendezvényt kultúrális és gyermekprogramok színesítették. Fellépett a Bojtorján együttes, volt játszóház, kézműves foglalkozások, zenei és néptáncprogram. A színes, változatos kavalkádot hajnalig tartó utcabál zárta.

- VÉ-PGY -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Szőke Andrástól tanul Bioszentandrás
Hernádszentandrás - Hernádszentandrás Önkormányzata által életre hívott és működtetetett Bioszentandrás [...] tovább »
Kihívás Napja: Hernádszentandrás és Bükkábrány első helye
Borsod-Abaúj-Zemplén - Kazincbarcika második, Ónod harmadik lett a Kihívás Napján, a kategóriájában. tovább »
Térfigyelő „kék szemek” – eredményes a térfigyelő szolgálat Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Tiszaújvárosban ebben az esztendőben négy bűncselekmény és két szabálysértés [...] tovább »
Jegyzet: Távol tartás
Előzetes regisztrációhoz kötné a választásokon való részvételt a Fidesz. Egy francia mintára készült terv [...] tovább »
Energetikai szempontból teljesen megújul
Kazincbarcika - Elkezdődött a Polgármesteri Hivatal épületenergetikai korszerűsítése. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés