Ezektől a szerelvényektől – reméljük – hamarosan búcsút vehetünk
Egy hónap és kezdődik az építkezés: május 3-án indul a villamosprojekt. Az első kapavágásokkal a Thököly utcai vágánykapcsolatot építik be, valamint kialakítják a forgalomtereléshez szükséges ideiglenes végállomást. Hogy pontosan hol is lesz ez, és miképpen alakul át a Tiszai pályaudvar környéke, ezt nem tudjuk megmutatni. Látványtervek ugyanis még nem készültek, csak műszaki rajzok, amelyek nem lennének túl izgalmasak az újság hasábjain. A villamosprojekt kommunikációjáért felelős céggel csak a napokban írja alá a város a szerződést (múlt csütörtökön hirdették ki a nyertest, a Zeus Kft.-t), így csak utána tudhatunk meg további részleteket.
Több helyen, egyszerre
Azt viszont megtudtuk Börzsei Tibortól, az MVK Zrt. igazgatójától, hogy május 10-től várhatóan a Thököly utca-Tiszai pályaudvar lezárt szakaszon indul meg az „igazi” építkezés, egyszerre több helyen kezdődik meg a bontás. Ezt megelőzően a kivitelező több ponton végez előkészítő munkálatokat. Az építés maga folyamatosan történik, egymásra épülő építési fázisokkal, hangsúlyozta az igazgató. Az első szakasz pályaépítése várhatóan még az idén ősszel befejeződik, de ezzel párhuzamosan a diósgyőri szakaszon is történnek közműkiváltások és megálló átépítések. Kiderült, a tervek alapját az építési engedéllyel rendelkező Uvaterv Zrt. által készített tervek szolgáltatják, a végleges kiviteli terveket pedig – az előző cég munkájával összhangban – a Miskolci Zöld Nyíl Konzorcium 2009 generálkivitelezője, a Főmterv Zrt. készíti. Az építészetet és zöldterületet, valamint a távközlés terveit külső tervező cég végzi. Részleteket még nem árultak el, mint ahogy arról sem sokat, hogy pontosan hogyan fogják elterelni a forgalmat az építkezések miatt.
Ma egyeztetnek
Ez utóbbi terveket ugyanis még mindig készítik, a mai napon egyeztetnek az illetékesek – az MVK Zrt., a kivitelező cég és a város megfelelő szervei. Megkérdeztük azt is (korábban egyetlen fórumon sem érkezett rá kielégítő válasz), tudható-e már, hogy Majláth felé hol megy majd a villamos, és hogy hogyan oldják meg – ha odaér az építkezés – a forgalom elterelését. A válasz (írásban érkezett) ennyi: „az eredeti tenderterveknek megfelelően történik majd a vonalvezetés, a forgalmat pedig csak akkor terelik el, ha az építkezés odaér.”
|
Adatok a projektről |
| Januárban hirdették ki a villamospálya tender nyertesét (A Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium), így indulhat a 38 milliárd forint összértékű projekt. Ennek során a teljes (a Tiszai pályaudvar – Diósgyőr közötti) jelenleg használt 9,6 kilométer hosszúságú pálya komplett rekonstrukciója megtörténik. Ehhez kapcsolódóan megvalósulnak az utasperonok, a meglévő végállomási épületek ki- és átalakítása, a jelző-, biztonsági- és utastájékoztató eszközök rekonstrukciója is, a villamospályát pedig meghoszszabbítják Felső-Majláthig. A múlt héten a járműtenderben is nyertest hirdettek: az olasz Ansaldobreda villamosgyártó cég szállíthatja a 31 új villamost. (Hasonló jár Milánóban, Göteborgban, Athénban.) Az első jármű 2012. január 31-éig érkezik meg, az utolsókat 2013. január végéig kapja meg a város. |
Kapcsolódó cikkek:
Olasz villamosok: Milánó után Miskolcon is
Csendes, energiatakarékos, alacsonypadlós, jó széles. Ilyen lesz a miskolci villamos. Olasz villamosa lesz Miskolcnak: így döntött csütörtöki zárt ülésén a miskolci önkormányzat közgyűlése.
Nézőpont: Imádni való leszel, villamos?
Annyi idős voltam, mint most a lányaim, és már egyedül, villamossal jártam iskolába. Sárga volt, iszonyúan zörgött – így emlékszem – alig lehetett hallani a mellettünk álló hangját. Hajdu Mariann jegyzete.
Olasz cég nyerte a miskolci villamostendert
Miskolc – A helyi önkormányzat csütörtöki döntése szerint az Ansaldobreda nevű olasz cég szállítja a szükséges 31 villamos járművet a miskolci Zöld Nyíl elnevezésű villamosprojekthez.
A Fidesz szerint a szocialisták kampánycége nyerte a miskolci villamosprojektkommunikációs tenderét
A miskolci szocialisták kampánycége nyerte a borsodi megyeszékhelyen, 38 milliárd forintból lebonyolítandó, Zöld Nyíl elnevezésű villamosprojekt 224 millió forint értékű kommunikációs tenderét. Mindezt sajtótájékoztatón jelentette be két fideszes önkormányzati képviselő pénteken.
Visszautasítják a miskolci szocialisták a villamosprojekt kommunikációs tenderével kapcsolatos fideszes állításokat
Visszautasítják a miskolci szocialisták a helyi fideszes képviselők vádjait a miskolci Zöld Nyíl villamosprojekt kommunikációs tenderével kapcsolatban. Zsiga Marcell és Juga György sajtótájékoztatójukon azt állították: az önkormányzat etikátlanul és szerintük törvénytelenül egy, a szocialisták kampányában is részt vevő kft-nek adta a több mint 200 millió forintos megbízást.
Milyen lesz a miskolci villamos?
Miskolc – Ma (csütörtökön) – többek között az is – kiderül, mely villamosgyártó cégtől vesszük meg majd a járműveket.