Javaslat az önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapítására, a költségvetési rendelet megalkotására.
26 igen, 13 nem, 0 tartózkodás
Javaslat a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére vonatkozó pályázati döntésekről.
39 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
Javaslat a több lakásos épületek együttélési szabályairól, házirendjéről szóló rendelet és a Városi Együttélési Kódex megalkotására
38 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város 2010. évi közfoglalkoztatási tervének jóváhagyására
26 igen, 0 nem, 11 tartózkodás
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot megillető bérlőkijelölési jogok cseréjére, valamint újabb bérlőkijelölési jogok alapítására.
38 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
Javaslat az EMOP 3.1.2/C/2009. megyei jogú városok integrált rehabilitációja keretében benyújtandó ” Miskolc Belváros rehabilitációja II. ütem ” című pályázat Előzetes Akcióterületi Tervére.
38 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
Beszámoló ,, Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt megvalósításáról 2009. szeptember – 2010. január időszakban
25 igen, 13 nem, 0 tartózkodás