2010.07.25 11:01; Frissítve: 2010.07.25 11:01


Hősi halált halt az ózdi születésű fiatal rendőr

Radovic Dusán (született Ózd, 1980. május 21.), a miskolci rendészeti szakközépiskola elvégzése után 1999-ben került Budapestre és kezdte meg szolgálatát Zuglóban. Élt-halt a kerületért, szenvedéllyel végezte munkáját, elhivatott és rendkívül tehetséges fiatalembernek ismerték kollégái és barátai.

Szorgalmasan látta el szolgálatát, a kapitányságon példaként állították a fiatal rendőrök elé. Számos ifjú rendőrt tanított meg a rendőri szakma ismereteire, a pályakezdő kollégák szívesen fordultak hozzá tanácsért. Rendőri pályafutása során kiválóan megismerte a kerületet, melyet megszeretett. Sokat tett Zugló közbiztonságáért.

Radovic Dusán szépen haladt a ranglétrán, amit kitartásának, bajtársiasságának és szorgalmának köszönhetett. Pályafutását mozgóőrként kezdte, majd 2004-ben járőrvezető lett, 2007-ben ügyeletesnek léptették elő, majd 2009-től szolgálatparancsnokká kűzdötte fel magát. A diploma megszerzése után elvégezte azt az átképző iskolát, melynek eredményeként néhány napon belül tiszti kinevezést kaphatott volna. Megérdemelte és rászolgált.

Közvetlen munkatársai és felettesei egy melegszívű, jókedélyű fiatalemberként ismerték meg. Felesége szintén a zuglói kapitányságon teljesít szolgálatot. 2 és fél éves kislányukat boldogságban és szeretetben nevelték, példás családi élete és munkája mellett jutott energiája arra, hogy folyamatosan továbbképezze magát.

Fájdalommal búcsúztatják Dusánt közvetlen kollégái, barátai, elöljárói és mindazok az állampolgárok, akik elkötelezettek a rend, a becsület és törvényesség mellett.

A rendőrség hősi halottként tiszteli az elhunyt zászlóst, saját halottjaként gondoskodik a végtisztesség megadásáról.

- Budapesti Rendőr-Főkapitányság -


Exkluzív felvétel: így fogták el a rendőrgyilkost

fuggetlen | 2010.07.25 11:59
Egy arra járó autó utasai vették fel, ahogy elfogták a rendőrgyilkost. Ők juttatták el a TV2-höz a képeket.

Halálra gázolt egy rendőrt – a többszörösen büntetett előéletű férfi nagyrészt beismerte tettét

fuggetlen | 2010.07.24 12:02
Nagyrészt beismerő vallomást tett az a férfi, aki péntek délután gázolt halálra egy rendőrt a Keleti pályaudvarnál, menekülés közben. Mint kiderült, a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, jogosítványa sem volt, és még az sem tisztázott, kié volt a kocsi, amelyet vezetett.

Több százan emlékeztek a halálra gázolt rendőrre

fuggetlen | 2010.07.24 08:43
Több százan gyűltek össze a XIV. kerületi rendőrkapitányság épülete előtt pénteken este, hogy gyertyát gyújtsanak annak a fiatal rendőrnek az emlékére, akit délután gázolt halálra egy menekülő autós Budapesten, a Keleti pályaudvarnál.

Üldözés közben halálra gázoltak egy rendőrt a Keletinél

fuggetlen | 2010.07.23 16:17
Halálra gázoltak egy rendőrt Budapesten, a Keleti pályaudvarnál péntek délután. A sofőrt a XIV. kerületben akarták megállítani az egyenruhások, de elhajtott.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Számold ki, mennyit nyerhetsz az új szocpollal!
Kinek éri meg a szocpol, milyen költségei lehetnek az igénylésnek és melyek a visszafizetés lehetséges esetei? tovább »
Bundabotrány – Harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Újabb kilenc labdarúgót hallgatott ki a héten gyanúsítottként a [...] tovább »
Új Btk. – Az LMP a szabadságvesztések helyett a pénzbüntetésre és a közmunkára helyezné a hangsúlyt
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az LMP több mint nyolcvan módosító javaslatot nyújt be az új [...] tovább »
Tovább csökkent a munkanélküliek száma Borsodban
Miskolc, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Egy hónap alatt több, mint négyezerrel csökkent a regisztrált [...] tovább »
Mini Világtalálkozó Balatonfüreden
Balatonfüred, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Több mint ezer Mini ad találkozót egymásnak Balatonfüreden [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés