2010.07.1 14:55; Frissítve: 2010.07.1 14:55


Hárommilliárdos támogatást kapnak az otthon nélkül maradt árvízkárosultak

Már megkezdte a kormány az árvízi védekezésben részt vett állami szervek és önkormányzatok költségeinek megtérítését – mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság frissen kinevezett vezetője. Ez összesen meghaladja a 19 milliárd forintot, ebből már több mint 11 milliárd forintot kifizettek.

Azárvízi védekezés intenzív szakasza már lezárult, a korábban árvíz sújtotta térségek készen állnak arra, hogy megkezdődjön a helyreállítás és az újjáépítés – mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Bakondi György. A frissen kinevezett katasztrófavédelmi vezető emlékeztetett, hogy májusban és júniusban 11 megyében volt veszélyhelyzet kihirdetve, a legsúlyosabb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a helyzet.

Már felmérték a védekezésben résztvevő állami szervek költségeit, ami 14 milliárd forintot tesz ki, ebben benne vannak a túlórák is. A kormány döntése értelmében a pénzt visszapótolják az érintett szerveknek, 9,2 milliárd forintot már ki is fizettek – mondta Bakondi György. Hozzátette, hogy az önkormányzatok védekezési költsége 5,1 milliárd forint volt, ennek csaknem felét folyósította már a kormány előlegként.

A kormány úgy ítélte meg, hogy segít azoknak az embereknek is, akiknek lakhatatlanná vált vagy összedőlt a házuk, ez 317 épületet érint – mondta a katasztrófavédelmi vezető. Több mint 3,1 milliárdos összegben nyújtanak támogatást, hogy az érintettek ismét, legalább a károsodás előtti szintű épületben élhessenek. A pénzek elosztásában a helyi önkormányzatok döntenek majd. Pintér Sándor belügyminiszter a karitatív szervezetek segítségét is kérte a munkában, egyúttal átlátható adományelosztást vár el.

A kormány arról is döntött, hogy visszatérően tárgyalni fognak a helyreállításokról, a szükséges engedélyezési eljárások gyorsításáról és illetékmentesítéséről, illetve a közmunkaprogramok módosításáról. Tárgyalni fognak emellett az uniós fejlesztési források felhasználásáról és gyorsított lehívásáról.

Bakondi György beszélt arról is, hogy a kormány előtt még számos döntés áll. Ezek egyike a gátvágással okozott károk felmérése, az előzetesen becsült összeg 3 milliárd. Döntés születhet egy olyan központi fejlesztési programról, amelynek keretében az önkormányzati épületekben – például iskolákban, óvodákban – keletkezett károkat állítanák helyre, az eddig ilyen típusú bejelentett kárigény meghaladja a 14,3 milliárd forintot. Ugyancsak döntést hoznak majd hamarosan az agráriumban és védművekben keletkezett károkról, amelyek meghaladják a 100 milliárd forintot.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés