Görömböly, hajómodellező verseny
Itt szállt vízre a neves Richelieu, Albatros és még számos – a hajórajongók számára jól ismert – vízi jármű, többnyire egy a 150-hez arányban kicsinyítve. Itt rendezték meg ugyanis – immár hatodik alkalommal – a hajómodell-versenyt.
A Vörösmarty Művelődési Házban működő hajómodellező-kör rendezvényére csaknem százan látogattak ki, ebből 37-en hajót is vittek, hogy beszálljanak a versenybe. Az idő kedvezett, nem esett és szélcsend is volt – ahogy az egyik hajómodell kapitánya megjegyezte.
Az első vízi jármű délelőtt 10 órakor hagyta el az alkalmi kikötőt, hogy a versenyre kijelölt 30 méteres távot megtegye. Míg két hajó versenyben volt, addig mi szétnéztünk a „boxutcában”, azaz a versenyre váró modellekkel és készítőikkel ismerkedtünk. Itt akadtunk rá a Richelieu-re, ami Szlovákiából érkezett Görömbölyre. Készítőjének igazi kedvence, ezért a lakásban is méltó hely jut a modellnek, a szoba közepén tartják – ezt Kovácsik Ilona, a modellező felesége mesélte nekünk. Azt is, hogy férje minden apró alkatrészt maga készített, azaz nem előre gyártott darabokból épült a hajó. Az eredeti tervrajzok alapján csaknem 3 év volt, míg megépült a hadihajó – tudtuk meg.
A következő asztalnál Misák András Albatrosa várta a rajtot. Ez a modell is évekig készült, de ahogy az alkotó mondta: valahogy el kell ütni az időt. Szklenár Bálintot a rajt előtt csak egy pár percre tudtuk megszólaltatni, hiszen az elektromosságot még be kellett szerelni a hajójába. A modellje két évig épült, és csupán egy-két hónapon múlott, hogy nem az újabb művével nevezett a versenyre. De az még festésre és apró szerelésekre vár – tudtuk meg. Anyukája azt is elárulta, hogy Bálintnak a tanára javasolta, hogy jelentkezzen a modellezőkörbe, mert szereti az aprólékos munkát.
A verseny közben a kapitányt, Sallai Pált is sikerült megszólaltatnunk, ő a modellezőkör vezetője. Ő maga pedig 35 éve készít hajómodelleket, eddig összesen 9 vitorlás hajót és hat motorost rakott össze. Egészen pontosan nemcsak összerakta, hanem ő maga gyártotta le hozzá az alkatrészeket is. Ez egy fontos szempont, hiszen a zsűri – ezeknél a modelleknél – a kivitelezést is nézte. És – ez a beszélgetésekből kiderült – az igazi modellező az, aki nem előrevásárolt darabokból dolgozik. Persze, ha valaki ezt teszi, az is indulhatott a versenyen, külön kategóriában, ahogy Sallai Pál fogalmazott: ez a lusta embereknek van.