„Ledózerolják Felsőzsolca nagyját?” Ezt a kérdést tette fel a Népszabadság tegnapi számában megjelent írás, amelyben – magukat megnevezni nem akaró – vízügyi szakemberek Illés Zoltán (szak) államtitkár múlt szombati, egy lakossági fórumon elhangzott kijelentésére – mely szerint a Miskolc és Felsőszolca között épült nagy bevásárlóközpontot egyszerűen le kellene bontani – reagáltak. Az ismeretlenségbe burkolózó szakemberek szerint „ha a miskolci Auchant le kellene bontani, amiért ártérre épült, úgy ezen az alapon Felsőzsolca kétharmadát, Ónodot, Sajóecseget, illetve országszerte több tízezer családi házat, hipermarketet és ipari létesítményt is le kéne dózerolni: hazánk harmada ugyanis beépített árterület.”
Áramlási holttér
A lapnak név nélkül nyilatkozó egyik szakember hozzátette: ha szigorítják a törvényt, akkor minden épületre egyformán kell vonatkoznia és nem lehet „kimazsolázni” egy-egy ingatlant, amelyet külön jól megbüntetnek. A hipermarkettel kapcsolatban elmondta: az épület úgynevezett áramlási holttérben van, így legfeljebb minimális tározókapacitást vett el a víztől, de az árhullám levonulását nem akadályozta jelentősebben. Németh Csaba, a felsőzsolcai városháza szóvivője érdeklődésünkre ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy „névtelen szakembereket” nem ismer, és úgy gondolja, hogy nem nagyon lehet komolyan venni olyan „szakvéleményt”, amelyet olyan valaki ad, aki nem vállalja ezt saját nevével. A szóvivőtől megtudtuk azt is, hogy Felsőzsolcán egyetlen olyan építési engedélyt sem adtak ki eddig, amely árterületen lévő épületre szólt volna.
Cselekedni kellene
Az Észak-Magyarország a júniusi árvíz levonulása óta igyekszik választ találni arra, hogy milyen intézkedéseket terveznek az „illetékesek”, amellyel megakadályozzák, hogy Felsőzsolcát még egyszer ne érhesse ilyen természeti katasztrófa. Nem azt szerettük volna megtudni, hogy lebontják-e a bevásárlóközpontot (mert ez még nem mentené meg a kisvárost egy árvíz esetén), hanem, hogy miként oldanák meg azt, hogy az M30-as autópálya ne zárja el a víz lefolyási útját, illetve megépül- e belátható időn belül a már korábban is tervezett (!), Felsőzsolcát védeni hivatott körgát. Ezekre a kérdéseinkre sajnos az elmúlt bő hónap alatt nem sikerült választ kapnunk. Várjuk a magukat megnevezni (vagy megnevezni nem) akaró szakembereket, akik segítenek nekünk ebben.
ÉM-SZB
Nem bontják le az ártérre épült magánházakat – RTL Híradó
Ledózerolják Felsőzsolca nagyját? – Népszabadság
Árvízi újjáépítés: több mint 300 megsemmisült ház lakói kapnak állami támogatást az újrakezdéshez
Felsőzsolcai életkép: a békák jól érzik magukat
Az ombudsman szerint egyedi elbírálásban kellene részesíteni Felsőzsolcát
Építkeznek az ártéren Felsőzsolca határában