Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a kedd éjszakai vihar, de szerencsére nagyobb károkat csak elvétve okozott. Bár eső is bőségesen esett, ezúttal a viharos széllökések következtében keletkeztek károk. A vihar több helyen fákat csavart ki, ágakat tört le, amelyek aztán összezúzták, leszaggatták a közelükben lévő tárgyakat. Emődön egy családi ház tetőszerkezete rongálódott meg, mert ráborult egy fa. Miskolcon a Vár utcában is hasonló történt, itt egy lakatlan családi ház tetőszerkezete sérült meg a rázuhanó fától. A leszaggatott ágak autókra zuhantak, többnek betörve a szélvédőjét.
A vihar következtében a megyében főleg a miskolci és a mezőkövesdi tűzoltóknak kellett beavatkozniuk. Mint Bódi Zoltántól, a Miskolci Városi Hivatásos Tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, 51 vonulásuk volt, kilenc megsérült autóról kaptak jelentést, és a már említett emődi családi háznál és a Vár utcában is ők jártak, de Alsóhámorban is fa dőlt a villanyvezetékre. Felsőhámornál ugyancsak, itt a közvilágítás vezetékére borult egy termetes fa, és akkorát rántott az oszlopon, hogy az a betonalapjánál lévő két csavar vonala mentén kettéhasadt, így az oszlopot is ki kellett cserélni. Ottjártunkkor Bosnyák Imre villanyszerelő éppen felmérte, milyen teendői lesznek az oszlopcserével. Mint elmondta, hajnali négy óta folyamatosan dolgozik, mert a vihar számtalan szakaszhibát okozott. Kistokajnál egy 35 kilovoltos középfeszültségű vezetékre is fa borult.
Lipták Attila alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság parancsnoka elmondása szerint nagyobb áramkimaradásokat nem okozott a vihar, de olyan sok munkát adott az áramszolgáltatónak, hogy kénytelenek voltak szabadnapos kollégáikat is behívni. Tőle tudjuk: a mezőkövesdi tűzoltóknak tizenöt vonulása volt, de a károkról még szerdán egész nap érkeztek a bejelentések. Főleg fákat, háztetőket rongált meg a szél, de volt, ahol a kéményt döntötte be a tetőn. Kisebb-nagyobb közlekedési akadályok is kialakultak, Bükkszentlászló felé vezető úton például kosaras emelőt is be kellett vetni az útra dőlt fa eltávolításakor, így a forgalmat le kellett zárni, mert a letalpalt mentő jármű mindkét sávot elfoglalta.
Alsóhámorban Nagy Lászlóné is kénytelen volt a tűzoltók segítségét kérni, mert egy szél által megtépázott fa dőlt arra a Szinva partján, a kertje végében álló villanypóznára, amelyről ő és szomszédai az áramot kapják, de innen indul az utcára a közvilágítás kábele is. Ottjártunkkor a tűzoltók éppen felmérték a munkát, aztán úgy döntöttek, kérnek az áramszolgáltatótól egy villanyszerelőt, mert a faágak és a rajtuk lévő vizes levelek teljes mértékben beborították a plusz tehertől kissé megbillent oszlop tetejét, azzal fenyegetve, hogy megrázza a közelébe merészkedőket. Mivel a villanyszerelőknek is bőven akadt dolguk, várniuk kellett a villamos szakember érkezésére. Nagy Lászlóné közben elmondta munkatársunknak, hogy ő már korábban többször is telefonált az áramszolgáltatónak, hogy ki kellene vágni onnan azt a fát, mert a szélfútta ágak mozgatták a vezetéket, de eddig állítása szerint senki sem foglalkozott a bejelentésével. Most itt az eredménye…
- ÉM-SZP -