2010.08.25 20:44; Frissítve: 2010.08.25 20:44


Európai megoldást a cigánykérdés kezelésére

Lakatos Attila Lakatos Attila
Miskolc – “Választott vajdaként sosem zárkóztam el a Jobbik vezetőivel való személyes tárgyalásoktól” – Lakatos Attila, B.-A.- Z. megyei cigányvajda sajtóközleménye.

Otthonomban is szívesen láttam őket, hogy közös erővel, együttgondolkodással próbáljunk korrekt, európai megoldást találni a cigányság problémáira. Magam is többször kijelentettem, hogy a cigányság körében dívó speciális bűncselekmények nemcsak a magyarságot, hanem a tisztességes testvéreinket is irritálják.

Ezek után megdöbbenve hallottam Szegedi Márton, a Jobbik Miskolc városi polgármester-jelöltjének – nagy nyilvánosság előtt elhangzott – szavait. Miszerint: a cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről és 21. századi nyugat európai mintára zárják táborokba, továbbá az Országgyűlésnek, a kormánynak javasolni fogja akár állampolgárságuk megvonását is.

A Jobbik, mint uniós és magyar parlamenti párt nyilvános, mindenki által olvasható programmal rendelkezik. Érdeklődéssel kerestem ebben a Szegedi Márton által felvázolt gondolatokat, s megnyugvással és örömmel tapasztaltam, hogy ilyen radikális programpontjuk nincs. Ezek után, ismerve a Jobbik felsővezetésének következetességét, bizonyára Szegedi Márton, remélhetőleg személyes véleménye. nem marad következmények nélkül.

Egyébként továbbra is kész vagyok a párbeszédre, hogy mielőbb megtaláljuk a hatékony, európai megoldást a cigánykérdés kezelésére.

Lakatos Attila, B.-A.- Z. megyei cigányvajda


Kapcsolódó cikkek:

Önkormányzati választás 2010 | Személyes tapasztalatra alapozva

mon | 2010.08.24 17:12
Miskolc – A rendezvény címe, „Európát építünk, kitelepítjük a cigánybűnözőket Miskolcról”, már sejttette a Jobbik által felvázolt megoldást, amelynek eredményességét nyugati (így finn, olasz, francia) példákkal igyekeztek alátámasztani.

Önkormányzati választás 2010 | LMP a Jobbik táborai ellen

eszak | 2010.08.25 18:48
Miskolc – A Jobbik miskolci szervezetének közelmúltban megtartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált Zambó Péter, az LMP miskolci polgármester-, és Wágner-Lakatos Tamás, a 15. választókörzet képviselőjelöltje.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés