Észak-Magyarország: a skanzen nyolcadik csodája
Mielőtt barangolnánk egyet a skanzen legújabb – valóban nyolcadik – tájegységének területén, ebben a patak menti, völgyi úti faluban, ahol a domboldalra keskeny szalagtelkek futnak fel, a telkek végén keresztcsűrök állnak, hadd hívjuk fel a figyelmet a múzeum egy hívogató rendezvényére, amelyet egy hét múlva rendeznek meg, és éppen itt, a „mi tájegységünkben”.
Szüreti mulatság, megyénkből (is) érkező kiállítókkal-vásározókkal, pincészetekkel, fellépőkkel. Nagyszerű családi programokkal. Mindez szeptember 4-én és 5-én, amikor „csömöszölik a szőlőt, a prés alól folyik a must, és a magyar borvidékek családi pincészeteinek legjobb boraiból kóstolhatnak, vásárolhatnak az idelátogatók. Bárki bekapcsolódhat a szőlőskertek és gyümölcsösök madárijesztőinek és mindenféle zajkeltőknek a készítésébe. Megelevenednek a szüret tréfás hagyományai: a szőlőőrzés, a szüreti felvonulás. A magyarországi nemzetiségek zenéje, táncai és gasztronómiai hagyományai tovább gazdagítják a fesztivál programját.”
Tehát a skanzenbeli mi falunk: nemcsak a miénk, de ott van megyénkből egy perkupai lakodalmasház, egy filkeházigörög katolikus család otthona, egy erdőhorváti ház, és Domaháza is képviselteti magát, a hadas-telek részeként. Nagyrészt eredetiek a berendezések, azok a házak építőelemei is. Itt, Észak-Magyarországon „szétszedték”, ott, Szentendrén „összerakták”.
Ahogy Nagyné Batári Zsuzsanna tájegységfelelős muzeológus fogalmaz: „A tájegység az Ipoly és a Bodrog közötti terület hagyományos népi építkezését, életmódját mutatja be. 12 lakóház és 26 melléképület magasodik itt, közel 5000 eredeti műtárggyal. Az Észak-magyarországi falu a Felföldi Mezőváros szomszédságában épült fel…” (Tudniillik Észak-Magyarország az egyetlen olyan területe az országnak, amelynek népi építészetét, társadalmi sokszínűségét és lakáskultúráját két tájegység mutatja be. A másik a 2006-ban átadott Felföldi Mezőváros tájegység. A miénket ez év júniusában avatták fel.)
Ismét a szakembert idézzük: „A tájegység a mai Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és a történeti Hont, Gömör és Kishont megyéket felölelő táj kultúrájának lenyomata. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum életében először illesztettünk egy határon túli, Szlovákiából származó magyar épületet egy meglévő tájegységi koncepcióba.”
Egyszóval kijut a legekből, az újdonságokból. Nem lenne igaz azt állítani, hogy az épületeket, telkeket sorra járva azok szinte élettel telnek meg, mert nem szinte, hanem valóban. És nemcsak azért, mert szakavatott kalauzok mutatják be azokat, hanem például azért, mert videók idézik meg a „múzeumi múltat”.
Nemcsak bepillanthatunk az itt élt palócok, németek, ruszinok, szlovákok hajdani mindennapjaiba, hétköznapjaiba és ünnepeibe, hanem úgy érezzük, részesei leszünk azoknak.
Jó érzés látni, tapintani az egykor volt használati tárgyakat, felfedezni nem is olyan távoli múltunkat, büszkének lenni arra. Csodálkozni a különlegesen kiképzett tetőkön. Csak Észak-Magyarországon található meg általánosan az úgynevezett lépcsős, más néven létrás, grádicsos vagy gerezdes tető, ami a tájegység több épületén is látható.
Egyszóval: ezernyi látnivaló, és mindez csupán egy – számunkra alighanem a legkedvesebb – egységben, az Észak-magyarországi faluban. Egy másik hétvége kell a többi felfedezésére.
