2010.07.18 18:36; Frissítve: 2010.07.18 18:36


Eső után szivattyúzás megyénkben

Miskolc – Elsősorban a pincékbe, garázsokba befolyt víz eltávolítása adott munkát Miskolcon és környékén a tűzoltóknak.

Komolyabb problémát egyelőre nem okozott a hirtelen jött, nagy eső megyénkben. S bár jóval több hívás érkezett, végül 16 olyan esetet jegyeztek, ahol a tűzoltóknak kellett beavatkozniuk. Az elmúlt időszak „vizes történései miatt” ugyanis sokan szereztek be szivattyúkat, így „házilag” is el tudták hárítani a bajt – mondta el lapunknak Bódi Zoltán a tűzoltóság miskolci szóvivője. Elsősorban pincéket, garázsokat öntött el a víz, Miskolc egyes területein, főként Hejőcsabán és Görömbölyön, de a Kuruc utcában fakidőlésnél is kellett segédkezniük. A Csorba-telepi úton pedig egy autót mentettek ki a sárból, amelyben gyermekek is ültek. Minthogy volt dolguk, éppen elég, a Mályiban elvégzendő vízelöntésekhez a tiszaújvárosi kollégák segítségét kérték.

A front, melynek mindez a számlájára írható, továbbra is a közelünkben marad. S noha legyengül, főleg hétfőn még várhatók záporok, zivatarok. Szerdától ismét naposra fordul, 30 Celsius-fok körüli meleggel. Az újabb hidegfront a következő hétvégére várható, tájékoztatta lapunkat az OMSZ Észak-Magyarországi Állomásának meteorológusa, Kovács Attila.

ÉM-SzK


Miskolc környékén minden tűzoltó a víz ellen küzd

fuggetlen | 2010.07.18 11:45
Elsősorban a pincékbe, garázsokba befolyt víz eltávolítása ad munkát Miskolcon és környékén a tűzoltóknak. A Mályiban elvégzendő feladatokhoz már Tiszaújvárosi kollégáik segítségét kérték.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK BOON - Árvíz
Körgát védi majd Ócsanálost is
Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a [...] tovább »
Árvíz-védetté lett Bükkaranyos
Bükkaranyos - Kikotorták a patak medrét, hamarosan betonozzák is. tovább »
A Hejőt is megzabolázzák
Kistokaj - Négy Hejőmenti település fogott össze, hogy ne kelljen többet félniük az árvíztől. tovább »
Már nem félnek az árvíztől a hernádkakiak
Hernádkak - Az elmúlt 30 év legnagyobb beuházását adták át csütörtökön Hernádkakon. tovább »
Bolgár árvízvédelmi szakemberek Miskolcon
Miskolc - Az Európai Unió Regionális Fejlesztések Operatív Programja keretében bolgár árvízvédelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés