2010.07.2 11:29; Frissítve: 2010.07.2 11:29


Erdőbe menni még mindig veszélyes

Miskolc – Úgy tűnik a túrázás még mindig veszélyes, az esőáztatta földből, a legkisebb széltől is kidőlhetnek a fák.

Az elmúlt hetek esőzéseimiatt az erdei kirándulások is veszélyessé váltak. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium még májusban figyelmeztette az erdőjárókat, hogy az esők által feláztatott talaj miatt a kisebb szél is veszélyes lehet. A fák gyökerei ugyanis annyira meggyengültek, hogy könnyen kidőlhetnek.

Május óta nem sokat változott a helyzet. Az Északerdő Zrt. tájékoztatása szerint a természetjárók, a cég által kezelt erdőterületeken, illetve az odavezető utakon továbbra is fokozott figyelemmel, csak saját illetve versenyszervezői felelősséggel tartózkodjanak. Rencsiné Ágh Márta, a cég szóvivője hozzátette: tájékoztató táblák is segítik a kirándulókat.

Kerülendő útvonalak

Az Északerdő folyamatosan vizsgálja a területeit, de – mint megtudtuk – a talaj állapota sajnos számottevően nem javult. Így továbbra is fennáll a talajcsúszás, a kőomlás, a fák kidőlésének veszélye – hangsúlyozta a szóvivő.

Felsorolta a fokozottan veszélyes területeket: Lillafüred térségében a Forrásvölgyi (kijelölt) turistaút, Ómassa-Szentléleki turistaút, Ómassa-Bánkút (szárazvölgyi) turistaút, Fehérkőlápai (szakaszokban kijelölt) turistaút. A Hegyaljai, Hegyközi térségben valamennyi földút, a Délbükki térségben Alsózsolca, Girincs, Sajólád községhatárok valamint a Tisza árterületén lévő erdőterületek. Nem járhatók a répáshutai térségben a gyertyánvölgyi és a ballavölgyi útvonalak. Hangsúlyozta: ezeket kerüljék a kirándulók. Elmondta: sok érdeklődő telefonhívást kapnak versenyszervezőktől és magánszemélyektől, hogy melyik útvonal járható. Ilyen esetekben valamennyit azonnal megvizsgálják és gyors tájékoztatást, szükség szerint megbízható útvonal-javaslatot adnak a kirándulóknak.

Az értékmentés, a faanyag lehetőség szerinti hasznosítása folyamatban van, azonban a munkálatokat rendkívüli mértékben nehezítik, számos helyen egyelőre lehetetlenné teszik a már említett terepi körülmények – magyarázta. Megtudtuk: a káruk egymilliárd forint lehet, ennek 60 százaléka az utakat, vasutakat érte. Erdőink jelentős hányadát még mindig víz borítja, a folyók mentén nagy területen fiatal erdősítéseik mentek tönkre – tette hozzá.

További felvilágosítás az erdőbe indulók számára a 46/501-515, -516, -517 telefonszámokon!

ÉM/SZR

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Árvíz
Körgát védi majd Ócsanálost is
Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a [...] tovább »
Árvíz-védetté lett Bükkaranyos
Bükkaranyos - Kikotorták a patak medrét, hamarosan betonozzák is. tovább »
A Hejőt is megzabolázzák
Kistokaj - Négy Hejőmenti település fogott össze, hogy ne kelljen többet félniük az árvíztől. tovább »
Már nem félnek az árvíztől a hernádkakiak
Hernádkak - Az elmúlt 30 év legnagyobb beuházását adták át csütörtökön Hernádkakon. tovább »
Bolgár árvízvédelmi szakemberek Miskolcon
Miskolc - Az Európai Unió Regionális Fejlesztések Operatív Programja keretében bolgár árvízvédelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés